WWE: John Cena Rybacket támogatja, CM Punkot megalázták – videó

A Tennessee államban található Nashvilleben rendezték meg a hétfő esti Raw 1012. részét, amelyben eldőlt, hogy Ryback lesz CM Punk ellenfele.


Vince McMahon és CM Punk múlt heti mérkőzésének az összefoglalójával, valamint a találkozó utáni hatalmas bejelentés felelevenítésével vette kezdetét a hétfő esti Raw 1012. része. A főcím után Michael Cole és Jim Ross felolvasta CM Punk Twitter-üzenetét, amelyben leírta, hogy meghozta a döntését és hamarosan nyilvánosságra hozza azt. Megjelent Big Show, aki a Nehézsúlyú világbajnok, Sheamus hivatalos kihívója. Az elsőszámú kihívó felelevenítette a két héttel ezelőtti vitáját Sheamusszal, amely a véleménye szerint nevetséges volt, ezen felül a világbajnok megpróbálta bolondnak beállítani őt. A véleménye szerint ő nem bolond, de a nézők azok, akik odavannak a Brogue Kickért, pedig a rúgás nem is annyira veszélyes, majd Show megmutatta a múlt heti Raw-t, amelyben Sheamus megpróbálta lerúgni őt, de nem sikerült neki. Következett a múlt heti SmackDownon történt ”erőfelmérés” összefoglalója, amelyen a WMD lenyomta a Brogue Kicket.

Show elmondta, hogy két hét múlva a Hell in a Cellen nem egy gépet, hanem az emberek Nehézsúlyú világbajnokát fogja kiütni, nem mellesleg ő lesz az új bajnok. A kihívó arról is beszélt, hogy az emberek folyamatosan ”45 másodperces” üzeneteket írnak neki (ennyi ideig volt világbajnok). Felszólította az embereket, hogy ne írogassanak neki ilyen dolgokat. Show elmondta, hogy kijavítja ezt a hibát, majd bejelentette, hogy Daniel Bryan-t akarja! Bryan nem akart kimenni oda, majd megjelent AJ Lee, aki megparancsolta a tag team bajnoknak, hogy menjen ki oda. A remek összecsapást Show nyerte meg a chokeslammel, majd a találkozó után megjelent Kane, aki nevetett Bryanen. Pár pillanattal később Show megpróbálta leütni a WMD-vel Bryant, ekkor Kane bemászott a ringbe és megmentette csapattársát.

Egy rövid szünet után Paul Heyman előbb bemutatta magát, majd felkonferálta a WWE bajnokot, CM Punkot. A menedzser megemlítette, hogy Punk már 330 napja bajnok (összességében 358 napja uralkodik). Punk elmondta, hogy múlt héten valaki tiszteletlenül bánt vele és megkérdőjelezte a becsületességét, de ismét bebizonyította, hogy az a személy tévedett. Punk szerint már egy éve ezt csinálja és nem érdekli Bret Hart, Mick Foley, Jim Ross, John Cena, a Rock, vagy a közönség véleménye, majd kijelentette, hogy ha valaki verbálisan, vagy fizikálisan megpróbálja megalázni, akkor azt azonnal megfogja büntetni. Punk kijelentette, hogy múlt héten Vince McMahon végre rájött arra, hogy miért ő a legjobb ezen a világon.

A véleménye szerint Vince csakis magáért dolgozik, azt hiszi, hogy ez az egész adás csak róla szól, pedig ez nem igaz. Punk elmondta, hogy McMahon múlt héten tiszteletlenül bánt vele, ezért pofon vágta őt, majd a WWE atyja összeszedte magát és kihívta őt egy mérkőzésre, amelyen tönkreverte Vince-t, pedig nagyon próbálkozott az elnök. Punk szerint az emberek megköszönhetik neki azt, hogy megverte McMahon-t, mert így soha többet nem láthatják őt ebben a ringben harcolni. A bajnok megemlítette, hogy két ”szupersztár utánzat” megmentette Vince-t, majd az elnök kijelentette, hogy választania kell egy ellenfelet a Hell in a Cell-re (október 28). Punk megmutatta az előfizetéses adás poszterét, amelyen ő látható, mint ördög. Punk szerint ő nem ördög, ő egy angyal.



A bajnok a lehetséges kihívóiról kezdett el beszélni. A véleménye szerint Ryback egy szörny, de beleütötte az orrát abba, amihez semmi köze. A másik oldalon ott van az emberek hőse, John Cena. Vajon ki ellen folytatja örökségének gyarapítását? A ring közepén egy képtartó állt. Punk szerint a lepel alatt ott van egy kép, amely többet mond ezer szónál. A közönség folyamatosan inzultálta Punkot, így kijelentette, hogy a tiszteletlen viselkedés miatt még átgondolja a dolgokat. Megjelent Vince McMahon. A WWE elnöke elmondta, hogy Punk ellőtte a lehetőségét, vagyis ő fog dönteni a bajnok helyett. Az adás főeseményén McMahon bejelenti Punk ellenfelét, nem mellesleg aláírják a mérkőzésükről szóló szerződést: „A Hell in a Cell sorsod az én kezemben van. Tiszteld ezt!” – mondta McMahon.

A múlt heti SmackDown összefoglalója következett. Mint ismert Randy Orton megtámadta Alberto Del Riót, míg Ricardo Rodriguez-nek kiosztott egy RKO-t. Bejelentésre került egy újabb mérkőzés a Hell in a Cell-re. Del Rio megmérkőzik Ortonnal. A ”Mexikói arisztokrata” a Cross Armbreakerrel feladásra kényszerítette Brodus Clay-t. CM Punk az egyik öltözőben Paul Heymannek panaszkodott. Punk nem érti, hogy McMahon mégis kinek képzeli magát. Heyman kijelentette, hogy ő múlt héten figyelmeztette a bajnokot erre, hogy McMahon tönkreteheti az ő jövőjüket. Punk bejelentette, hogy újra összecsap McMahonnal, mert csakis akkor döntheti el az ő sorsát, ha megveri őt. A Prime Time Players (Titus O’Neil, Darren Young) két vállra fektette a Santino Marella, Zack Ryder párost. A találkozó után megjelent Heath Slater, Drew McIntyre és Jinder Mahal (3MB), akik ismét megtámadták a Team Co-Bro-t.

Dolph Ziggler belekötött Ryback-be. A tehetséges pankrátor elmondta, hogy ő minden nap dolgozik azért, hogy egy világbajnoki címmérkőzést kapjon és a WWE történelmének legkegyetlenebb létra találkozóján megszerezte a jogot arra, hogy Nehézsúlyú világbajnok legyen. Ryback hozzá képest sehol sincs. Két hónapja van itt és szinte semmit sem csinált. Ziggler szerint egy valaki érdemli meg azt, hogy kiálljon a WWE bajnokával. Ez a személy természetesen ő maga. A ”Show-Off” kijelentette, hogy a Hell in a Cellen legyőzi Punkot, majd beváltja Money int the Bank-táskáját, így egy estén mindkét világbajnoki címet megszerzi. Megjelent David Otunga, aki elmondta, hogy Ryback és Ziggler sem érdemli meg a WWE bajnoki címet. Természetesen ő is magát ajánlja a címmérkőzésre. Érkezett AJ Lee, aki bejelentette, hogy Ziggler és Otunga párosa összecsap Rybackkel. A mérkőzés végén Ziggler magára hagyta csapattársát, így Ryback megnyerte a mérkőzést.

Paul Heyman meglátogatta Vince McMahon-t. CM Punk ügynöke elmondta a WWE elnökének, hogy a bajnok kihívta őt egy mérkőzésre. Heyman elmondta, ha Punk letudja őt győzni, akkor ő választhatja ki az ellenfelét a Hell in a Cell-re. McMahon elfogadja a kihívást, de csakis abban az esetben, ha Heyman átveszi Punk helyét. Az ügynök nem fogadta el az ajánlatot, majd McMahon kirúgta őt az irodájából. A szegmens végén McMahon kijelentette, hogy imádja magát. Matt Striker panaszkodott AJ-nél, hogy a múlt heti SmackDown-ban a Team Hell No megtámadta őt, ezért bocsánatkérést vár a csapattól. AJ előbb nevetett, majd kijelentette, hogy igaza van, végül bejelentette a Kane – Striker mérkőzést. A US bajnok, Antonio Cesaro legyőzte Justin Gabriel-t.

Kane és Striker összecsapása következett. A csapatbajnok egy érdekes mérkőzésen verte meg a kommentátort. A találkozó után Kane ”interjút” készített a vesztessel. Kofi Kingston a Miz TV-ben kihívta az Interkontinentális bajnokot, a Miz-t. A szegmens végén Kingston megtámadta a Miz-t. A Nehézsúlyú világbajnok, Sheamus és Wade Barrett mérkőzése következett. A találkozót Big Show is megnézte magának. Az összecsapást diszkvalifikációval Sheamus nyerte meg. Barrett nekilökte a világbajnokot a köteleknek, de Show lehúzta azt, így a bajnok kiesett a ringből. Show visszadobta a ringbe Sheamus-t, aki előbb a Brogue Kickkel lerúgta Barrettet, majd kilökte onnan Show-t. John Cena meglátogatta Vince McMahon-t. A WWE elnök elmondta, hogy ő meghallgatta az orvosokat már, de kíváncsi Cena véleményére is. A 10-szeres WWE bajnok elmondta, hogy ő nem egy doktor, így nem mond semmit a kezéről, majd elmondta, hogy McMahonnak megtiltották azt, hogy kiálljon CM Punkkal, ennek ellenére megküzdött vele, mert úgy érzi, hogy ezzel tartozott. Cena elmondta, hogy jól is, meg rosszul is érzi magát, de ha Vince őt választja, akkor kiáll CM Punkkal.

Eve Torres megvédte Díva bajnoki címét Layla ellen. A találkozó végén Layla feltette a lábát a kötélre, azaz folytatni tudta volna az összecsapást, de a bíró ezt nem vette észre. Daniel Bryan a háttérben elmondta Kane-nek, hogy jövő héten ő csap össze Big Show-val, akkor majd eldől, hogy mennyire volt vicces az ő veresége. Vince McMahon megköszönte Ryback-nek azt, hogy a múlt héten segített neki, majd elkezdte fényezni. A beszélgetés végén a pankrátor kijelentette, hogy megakarja enni Punkot. A Team Rhodes Scholars (Cody Rhodes, Damien Sandow) két vállra fektette Epico és Primo duóját. Kingston egy brutális Trouble in Paradise-val legyőzte a Miz-t, aki egyes hírek szerint agyrázkódást szenvedett. A WWE bejelentette, hogy támogatja a Rolling Stones következő turnéját.



Az adás főeseménye következett. Vince McMahon érkezett először, aki felkonferálta CM Punkot. A WWE bajnoka után először Ryback, majd John Cena érkezett. McMahon próbálta meg felvezetni a beszédét, de közbeszólt Punk. A WWE bajnok elmondta, hogy beteg lesz attól, ha McMahon-t hallgatja, ezen felül a WWE elnök egy nagyon egoista ember. Punk szerint McMahon nem bírja elviselni azt, hogy legyőzte őt és ezért vette el tőle azt a lehetőséget, hogy kiválassza magának az ellenfelét a Hell in a Cell-re. Punk aláírta a szerződést, majd kijelentette, hogy Vince-en van a sor, de különösebben nem érdekli, hogy kit választ a WWE elnöke, ugyanis a Hell in a Cellen ugyanúgy összetöri majd az ellenfelét, mint McMahont múlt héten a Raw-ban.

McMahon szerint, ha Punk hetekkel ezelőtt elfogadta volna Cena kihívását, akkor nem lennének itt. Punk sértegette McMahon-t és Cenát is, majd a 10-szeres WWE bajnok leállította őt. Cena elmondta, hogy Punk már 330 napja bajnok, ennek ellenére be kellene, hogy fogja a pofáját. McMahon bejelentette volna Punk ellenfelét, de Cena megzavarta ebben. A ”Cenation vezére” elmondta, hogy ő akarja ezt a mérkőzést, de ránéz Ryback-re, akit nem érdekel a WWE bajnoki cím, ugyanis ő csak szétakarja rúgni valakinek a nemesebbik felét. Cena szerint Punkra ráfér egy s.gg szétrúgás, majd a ” Feed Me More” skandálásával elhagyta a ringet. Ryback aláírta a szerződést, majd a Shell Shockeddal elintézte Punkot.


By Rulez MNR.2012.10.15.720p.hdtv Pt1 (1) by drmasti5050


By Rulez MNR.2012.10.15.720p.hdtv Pt1 (2) by drmasti5050


By Rulez MNR.2012.10.15.720p.hdtv Pt1 (3) by drmasti5050


By Rulez MNR.2012.10.15.720p.hdtv Pt1 (4) by drmasti5050


By Rulez MNR.2012.10.15.720p.hdtv Pt1 (5) by drmasti5050

Videók