WWE: John Cena megmentette Sheamus-t – videó

A Louisiana államban található Bossier Cityben rendezték meg a péntek esti SmackDown 693. részét, amelyben John Cena segített Sheamus-nak.


A hétfő esti Raw főszegmensének, majd egy Sheamus – Dolph Ziggler mérkőzés és John Cena szereplésének a bejelentése után kezdetét vette a péntek esti SmackDown 693. része. John Cena érkezett először a ringbe. A 10-szeres WWE bajnok beszéde előtt összefoglalták a pankrátor Dolph Ziggler elleni mérkőzését. Cena elmondta, hogy ez itt a SmackDown és nem szokott rendszeresen itt lenni, de ahogy mindenkit, úgy őt is érdekli az adás főmérkőzése. A ”Cenation vezetője” elmondta, hogy a Money in the Bank-táskatulajdonosa, Dolph Ziggler az egyik résztvevő és ez a legfontosabb a számára. Cena szerint a tehetséges pankrátor beleütötte az orrát az ő dolgába, nem mellesleg ujjak mutatott rá és most viszonozza ezt.

A WWE egyik legnagyobb sztárja kijelentette, hogy Ziggler egyszer felért a csúcsra, ugyanis Nehézsúlyú világbajnok volt, igaz csak két percig. Cena szerint Ziggler legnagyobb félelme azaz, hogy a szurkolók rájönnek arra, hogy ő egy férfi, aki egy női testben ragadt. A viccet félretéve az, hogy elveszíti a MITB-táskáját. Cena megemlítette, hogy ha elveszíti a táskát, akkor a személyiségét is, nem mellesleg visszatér ahhoz, hogy a hatalom mögé bújik. Cena Vickie Guerreróra gondolt. A pankrátor szerint Ziggler a legnagyobb sztárnak nevezi magát és a hétfő esti Raw-ban tesztelték őt. Cena elmondta, hogy a ”Showoff” veszített ellene, de nem ezért van itt. Ő megakarja nézni Ziggler-t, amikor összecsap Sheamusszel.

Megjelent Alberto Del Rio. A mexikói pankrátor kijelentette, hogy Cenának nem Ziggler, hanem miatta kellene aggódnia, ugyanis ez az ő adása. Cena szerint az adás a WWE Universe-hoz tartozik. Del Rio megemlítette az eredményeit, majd emlékeztette Cenát arra, hogy amikor utoljára találkoztak egymással, akkor elpusztította őt. A ”Mexikói arisztokrata” felszólította a 10-szeres WWE bajnokot, hogy most azonnal hagyja el az adását.



Cena kijelentette, hogy nem mehet el, mert érdekli a főmérkőzés, ezen felül nem felejtette el az utolsó találkozásukat, de ha már itt van, akkor megmérkőzhetnek egymással, majd megtámadta a mexikóit. A remek és John Bradshaw Layfield szerint WrestleMania főmérkőzésnek beillő összecsapást Cena nyerte meg a Diving leg drop bulldog nevű mozdulatával. A győztes a rámpa tetején ünnepelt, mikor Ziggler hátba támadta őt.

Kofi Kingstonnak sikerült újraegyesítenie a Team Hell No-t (Daniel Bryan, Kane). John Cena a háttérben beszélgetett Booker T-vel. A pankrátor természetesen bosszút akar állni Dolph Ziggleren, de a SmackDown igazgatója megkérte arra, hogy ne tegye tönkre az adását. A 10-szeres WWE bajnok elmondta, hogy nem tesz semmit. A Great Khali egy sima mérkőzésen verte meg David Otungát. Az adás egy hat emberes tag team mérkőzéssel folytatódott. Az egyik oldalon Wade Barrett és a Prime Time Players (Darren Young, Titus O’Neil), míg a másikon az Interkontinentális bajnok, Kofi Kingston és a tag team bajnok Team Hell No állt.

A remek mérkőzést Kingstonék nyerték meg. Az összecsapás végén Kane kiosztott egy Chokeslamet, majd jött Bryan, aki a “No!” Lockkal feladásra kényszerítette Youngot. A háttérben Matt Striker készített interjút Sheamusszal. Az ír pankrátor elmondta, hogy Cena nem avatkozhat bele a mérkőzésébe, ennek ellenére Ziggler majd könyörögni fog a 10-szeres WWE bajnokért, mert megfogja keseríteni az életét. Egy Shield promó következett, majd Damien Sandow szórakozott el egy szurkolóval. A szegmens után Sandow legyőzte Tyson Kiddet. John Cena Make-A-Wish munkájáról láthattunk egy rövid videót.

Dolph Ziggler egy háttérinterjúban elmondta, hogy Cena azt kapta, amit megérdemelt, ugyanis ő a WWE történelmének legnagyobb hazudozója, ezen felül a Raw-ban és most is egy Handicap mérkőzés vár rá, ugyanis Cena nem tartja majd be Booker T-nek tett ígéretét. A 3MB (Heath Slater, Jinder Mahal, Drew McIntyre) két vállra fektette a Usos-t (Jimmy, Jey). Az adás főmérkőzése következett. Sheamus diszkvalifikációval nyerte meg az összecsapást, ugyanis Big Show megtámadta az ír pankrátort. A kihívónak John Cena segített, aki előbb elintézte Ziggler-t, majd Sheamusszal közösen kiütötték Show-t a ringből. A SmackDown végén John Cena és Sheamus együtt ünnepelt.

Videók