WWE: CM Punk csalással maradt bajnok – videó

A WWE Survivor Series előfizetéses adásában CM Punk megvédte WWE bajnoki címét, miután Rybacket megtámadták.


A várakozásoknak megfelelően CM Punk megvédte WWE bajnoki címét. A szervezet már sokadik alkalommal játszotta el azt, hogy Punkot betette egy triple threat mérkőzésbe, amelyet csalással mindig megnyert. Ez most sem volt másképp. Az összecsapás végén Ryback a Shell Shockeddal kifektette John Cenát, majd megjelent három NXT tehetség (Seth Rollins, Dean Ambrose, Roman Reigns), akik megverték a terminátort. Miután Ryback kikerült a képből, nem mellesleg a ringből Punk kikopogtatta Cenát. Érdekesség, hogy a három segéd a bíró harmadik ütéséig a ring mellett maradt, majd amint befejeződött a találkozó elmentek. CM Punk immáron 365 napja bajnok, összességében, pedig 393 napja birtokolja az övet. Még egy apró érdekesség. Punk az örökranglistán hamarosan befogja a legendás Shawn Michaels-t (396).

Az adás másik főmérkőzésén a Nehézsúlyú világbajnok, Big Show mérte össze az erejét Sheamusszal. A találkozó elején, még Show irányított, majd a kihívó egy remek mozdulattal (nekiugrott a sérült térdének) földre vitte az óriást. Show pár pillanattal később egy hatalmas spearrel visszavette a mérkőzés irányítását. A világbajnok szinte mindent bevetett az ellenfele ellen, de Sheamus mindegyik támadást túlélte. A mérkőzés végén Sheamus a Brogue Kickkel megpróbálta lezárni az összecsapást, de Show maga elé rántotta a bírót (Scott Armstrong), így a kihívó őt rúgta le.

A mérkőzés ennek ellenére nem ért véget, így Show kihasználta azt, hogy Sheamus a bíróval foglalkozott. A címvédő a WMD-vel kiütötte a kihívót és megnyerte az összecsapást. A találkozót végül Sheamus nyerte meg diszkvalifikációval, igaz a WWE-ben így nem lehet címet szerezni, tehát Show megőrizte az övét. A mérkőzés után Show a bíróval vitatkozott, majd Sheamus egy székkel megverte a bajnokot, akinek a szegmens végén még egy Brogue Kicket is kiosztott.



Az adásban két tradicionális Survivor Series mérkőzést rendeztek meg. A legfontosabb természetesen a Team Ziggler (Dolph Ziggler, Damien Sandow, David Otunga, Wade Barrett, Alberto Del Rio) és a Team Foley (The Miz, Kofi Kingston, Team Hell No (Kane, Daniel Bryan), Randy Orton) összecsapása volt. A Team Foley a találkozón komoly hátrányba került, ugyanis a csapatból már csak Randy Orton és a Miz maradt talpon, amely semmi jót nem jelentett Mick Foley-nak.

A másik oldalon Alberto Del Rio, Wade Barrett és a csapatkapitány, Dolph Ziggler is mérkőzésben volt még. A Miz kiejtette Barrettet. Sokáig nem örülhetett az ”Awesome One”, ugyanis Del Rio végzett vele. Orton Del Riót nagy nehezen, de kiejtette a mérkőzésből, sőt megnyerhette volna a találkozót, de a ”Vipera” a sima RKO helyett egy punt kickkel akarta befejezni az összecsapást. Pechére Ziggler egy superkickkel lerúgta őt és megnyerte a csapatának a mérkőzést.

A másik tradicionális Survivor Series mérkőzésen a Team Clay (Brodus Clay, Justin Gabriel, Tyson Kidd, Sin Cara, Rey Mysterio) legyőzte a Team Tensai-t (Tensai, Primo, Epico, The Prime Time Players (Darren Young and Titus O'Neil)). Eve Torres egy remek mérkőzésen védte meg Díva bajnoki címét. Eve Kaitlyn-t verte meg. Érdekesség, hogy a mérkőzés előtt Aksana megtámadta a kihívót, igaz ez nem befolyásolta a találkozó végeredményét. Antonio Cesaro R-Truthot fektette két vállra, így továbbra is ő a US bajnok. Az adásban folytatódott Vickie Guerrero és AJ Lee viszálya. A szegmens végén Tamina megtámadta AJ-t.


DesiFuns.Net - WWE Survivor Series 18th November... by DesiFunsWWE


DesiFuns.Net - WWE Survivor Series 18th November... by DesiFunsWWE


DesiFuns.Net - WWE Survivor Series 18th November... by DesiFunsWWE


DesiFuns.Net - WWE Survivor Series 18th November... by DesiFunsWWE


WWE Survivor Series 2012 - CM Punk vs... by sportsvipwiner

Videók