Hulk Hogan visszatér a ringbe?!

Csütörtök este rendezték meg az Impact Wrestling 417. adását, amelyben Austin Aries szimbolikusan felemelhette a Nehézsúlyú világbajnoki címet. Minden bizonnyal a jövő héten kiderül, hogy kik támadták meg Stinget, ugyanis üzentek Hulk Hogannek.


Pár héttel ezelőtt Stinget beválasztották a TNA Hall of Fame-jébe. Az ”Őrült Ikon” lesz az első beiktatott. A Slammiversary előfizetéses adás utáni első Impact Wrestling-ben Sting egy beszédet mondott, de három maszkos személy megjelent és megtámadták a legendát. Hulk Hogan az ominózus eset óta próbált rájönni arra, hogy kik állhattak a támadás mögött. Nos, az Impact Wrestling csütörtöki adásában a ”Hulkster” kapott egy levelet, amelyben a francia kártya öt lapja (két nyolcas között két ász, míg az ötödik lap le volt fordítva), valamint a ”Találkozunk a jövő héten” felirat szerepelt. Hogan többször is kijelentette már, hogy nem lesz több mérkőzése, de a remény hal meg utoljára.

Hogan az adás utolsó szegmensében is szerepelt. Az Impact Wrestling igazgatója hivatalosan most ”fosztotta” volna meg a TNA X Division bajnoki címétől, Austin Aries-t. A bajnok helyett egy másik érkezett legelőször. Természetesen a Nehézsúlyú világbajnok, Bobby Roode jelent meg. Az ”Önző generáció vezetője” elmondta, hogy Aries csak azért lett hivatalos kihívó, mert Hogan így akarta, ezen felül ő az igazi bajnok. Roode ismét megígérte, hogy megveri Aries-t, aki olyan lesz mint a híres C-megoldás, vagyis egy kudarc.

Megjelent Aries, aki felvázolt három megoldást Roode-nak. Az X Division bajnok hatalmas meglepetésre a C-t választotta, vagyis már most küzdjenek meg egymással. A két pankrátor egymásnak esett volna, de Roode úgy tett mintha meghátrálna. A végén Aries leütötte a  világbajnokot az övével. Hogan felemelte Aries kezét, aki a magasba emelhette a világbajnoki címet. Vajon szerdán Aries megszakítja Roode uralkodását?

Bully Ray némi meglepetésre elfogadta Joseph Park mérkőzésajánlatát, igaz a jövő heti Impact Wrestling adásban megrendezendő összecsapás Ray szája íze szerint alakulhat. A találkozó egy Anything Goes mérkőzés lesz, vagyis mindent felhasználhatnak a pankrátorok. Ennél sokkal fontosabb hír, hogy Ray távoltartási végzést kért Abyss ellen, így a ”Szörny” nem segíthet a testvérének. AJ Styles elmondta, hogy Daniels-nek és Kazariannak videó, hang és képi bizonyítéka volt arra, hogy ő és Dixie Carter viszonyt folytat egymással, de mint kiderült hazugság volt az egész.

AJ nem érti, hogy Daniels miért vádolta meg azzal, hogy ő Claire Lynch babájának az apja. Daniels szerint bizonyítéka van erre, de AJ nem hagyta, hogy egykori barátja elmondja azt. Kijelentette, hogy ez az egész nem róla és a két hölgyről szól, hanem róla és Daniels-ről. Az egész viszály a múlt évi Destination X-en vette kezdetét, akkor Daniels hívta ki AJ-t. A ”Fenomenális” kijelentette, hogy az idei és a tavalyi mérkőzésük között az a különbség, hogy ezt ő akarta, nem mellesleg a vasárnapi összecsapásuk egy Last Man Standing találkozó lesz.

A 417. részben Jeff Hardy két vállra fektette James Stormot. A ”Charismatic Enigma” hét ponttal lett gazdagabb. Szintén a Bound for Glory Series-hez tartozó hír, hogy a jövő heti Impact Wrestling-ben Mr. Anderson és Kurt Angle összecsap egymással. Devon Crimson ellen védte meg Television bajnoki címét. Bobby Roode megtámadta a súlyos térdsérülés miatt hónapokat kihagyó Chris Sabin-t. A pankrátort Austin Aries mentette meg. Miss Tessmacher és Tara két vállra fektette Gail Kim és Madison Rayne csapatát. A Knockout bajnoki címmérkőzést jövő hét csütörtökön rendezik meg. Flip Cassanova és Kenny King is kvalifikálta magát az X Division bajnoki címért kiírt sorozat következő fordulójába.

Videók