Vancouveri rendbontás: 150 sérült, 100 letartóztatott, többmilliós kár

Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) szerdai játéknapján eldőlt, hogy Boston Bruins lett a 2010/2011-es szezon bajnoka. A mérkőzés után a felbőszült Vancouver Canucks drukkerek kisebb háborút vívtak a rendőrök ellen.


1972 után egy évig biztosan Boston városában lesz a Stanley-kupa, ugyanis a Bruins 4-0-ra legyőzte a döntő hetedik mérkőzésén a Vancouver Canucks-et. A találkozó után a kanadai szurkolók nem bírták elviselni, hogy csapatuk ismét elbukott a „célegyenesben” és kisebb háborút vívtak a rendőrökkel.

Egy nappal a csata után az ESPN.com értesülési szerint 150 embert kórházba kellett szállítani, 100 embert előállítottak a rendőrök. Anna Marie D'Angelo szóvivő megerősítette, hogy hárman szúrt sebbel kerültek kórházba, egy ismeretlen férfit súlyos fejsérülésekkel szállítottak kórházba, állapota kritikus.

Információk szerint a sérülteket két kórház látja el. A Szent Pál és a a Vancouver General Kórház, ide került a súlyos fejsérülést szenvedett férfi.

Jim Chu rendőrfonók elmondta, hogy a zavargásokban kilenc rendőr sérült meg, közülük egyvalakit egy téglával dobtak meg. Chu hozzátette, hogy több harapásnyomot is felfedeztek a rendőrökön. 15 autót gyújtottak fel a rendbontók, ezek közül kettő rendőrségi jármű volt.

A kár jelentős. A felbőszült szurkolók több boltot is a földel tettek egyenlővé. Wynn Powell a London Drugs elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy csak az ő üzletében 1 millió dolláros kárt okoztak.

Vancouverben ez a második ilyen eset: 1994-ben hasonlóan randalírozott a tömeg, miután a Canucks elveszítette a döntőt a New York Rangersszel szemben.

Videók