NHL: Megvan a „Szigetlakók” új vezetőedzője

A New York Islanders vezérigazgatója Garth Snow elmondta, hogy a következő szezonban az eddig csak megbízott edzőként dolgozó Jack Capuano lesz a csapat új vezetőedzője.


A New York Islanders, már az alapszakasz legelején elvesztette minden esélyét arra, hogy bejusson a rájátszásba. A klub vezetősége éppen ezért és egy tíz mérkőzéses nyeretlenségi széria miatt november 15-én menesztette a csapat akkori vezetőedzőjét Scott Gordont. Érdekesség, hogy Gordon maradt az Islanders alkalmazottja, ugyanis a klub vezérigazgatójának, Garth Snow-nak lett a tanácsadója.

A szakember elbocsátása után vette át a csapat irányítását Jack Capuano, aki első négy mérkőzését elveszítette, de utána beindult az Islanders. A negyvennégy esztendős szakember 65 mérkőzésen vezette az New York-i alakulatot, ebből 26-ot megnyert, 29 elveszített csapata, nem mellesleg 10 alkalommal a hosszabbítás döntött a mérkőzésen.

A nem túl fényes 2010/2011-es szezon ellenére a vezetők megbíznak Capuanóban, így Snow kedden bejelentette, hogy a következő szezonban ő lesz a NY Islanders, immáron főállású vezetőedzője. A mester elmondta, hogy jövőre a rájátszásba kell jutnia az Islanders-nek, ahol utoljára 2007-ben szerepelt.

Videók