Nagy csatában egyenlített a Philadelphia

Hosszabbítás után 4-3-ra győzték le a New York Islanders csapatát.


A Philadelphia Flyers hosszabbítás után 4-3-ra legyőzte a New York Islanders csapatát az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Torontóban zajló keleti főcsoport elődöntő második mérkőzésén, és így 1-1-re egyenlített az egyik gárda negyedik sikeréig tartó párharcban.

A Szigetlakók az első mérkőzésen - és azt megelőző negyeddöntős összecsapáson - még gólt sem kaptak, azonban most már a 2. percben hátrányba kerültek. Az orosz Szemjon Varlamov 138:17 perc után kapott gólt, de ez így is klubcsúcs. A régi rekordot Billy Smith tartotta 136:59 perccel, még 1980-ból, akkor - és a következő három évben - Stanley Kupa-győztes volt a New York-i gárda.

Kevin Hayes a 10. percben megint betalált, sőt, Sean Couturier a 16. percben már 3-0-ra módosította az állást. Ekkor Varlamovot lecserélték, és a német Thomas Greiss állt be, a koronavírus-járvány miatt mostanra halasztott playoffban először, azaz öt hónap után kapott lehetőséget. Varlamov egészen eddig a három legfontosabb kapusmutatóban (győzelmek száma, védési hatékonyság, kapott gól-átlag) a legjobb volt.


A folytatásban már jobban játszott az Islanders, és a mérkőzés derekán szépített emberelőnyben Anders Lee révén. A harmadik harmadban két újabb találattal sikerült egyenlíteni is, így jöhetett a hosszabbítás.

A 63. percben egy kapu előtti kavarodás követően hátra került a korong a hátvéd Philippe Myershez, akinek lövése megpattant a csapatkapitány Lee botját, és az így "kacsázó" pakk Greiss kapujába csapódott.

A Flyers a rájátszásban mind a nyolc mérkőzését megnyerte, ha egy adott összecsapáson az első gólt ütötte.

Eredmény:
keleti főcsoport, elődöntő, 2. mérkőzés:
Philadelphia Flyers-New York Islanders 4-3, hosszabbítás után
Az állás: 1-1

Borítókép: Elsa/Getty Images
 

Videók