Megtört a New York Islanders 17 meccses sorozata

Vereséget szenvedtek az Anaheim Duckstól.


Tizenhét mérkőzés után először nem tudott pontot szerezni a New York Islanders, mivel 3-0-ra kikapott az Anaheim Ducks vendégeként az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) hétfői játéknapján.

A New York-i együttes október 11. óta maradt először pont nélkül, ebben nagy szerepe volt a hazaiak kapusának, John Gibsonnak, aki hibátlan teljesítménnyel, 26 védéssel zárt.

A Dallas Stars a Vegas Golden Knights legyőzésével sorozatban a hetedik mérkőzésén diadalmaskodott, ezzel beállította klubrekordját. A texasiaknál Alekszandr Radulov egymást követő 12. összecsapásán szerzett pontot.

A Nashville Predators három napon belül másodszor találkozott a bajnok St. Louis Blues-zal, és ahogyan legutóbb, ezúttal is legyőzte a címvédőt, igaz, most csak szétlövésben.


A Nashville Predators három napon belül másodszor győzte le ellenfelét.

Fotó: John Russell/NHLI via Getty Images
 

A Los Angeles Kings háromgólos hátrányból egyenlíteni tudott a San Jose Shars ellen, a vendégek Patrick Marleau hosszabbításban ütött góljának köszönhetően mégis diadalmaskodtak, így a legutóbbi tíz találkozójukat tekintve a kilencedik sikerüket gyűjtötték be.

Henrik Lundqvist, a New York Rangers kapusa a Minnesota Wild ellen hosszabbításban megnyert összecsapáson pályafutása 455. győzelmét ünnepelte, ezzel Curtis Joseph-et megelőzve az ötödik helyre jött fel a hálóőrök örökrangsorában.

Ritkán látható tettet hajtott végre a Tampa Bay Lightning a Buffalo Sabres elleni összecsapáson: a floridaiak egyazon emberhátrányos védekezésük során két gólt is szereztek. A találkozó legjobbja az egy gólt szerző és két gólpasszt adó Ondrej Palat volt, aki ráadásul duplán jubilált, hiszen 200. gólpasszát és 300. pontját ünnepelte.




Eredmények:

Columbus Blue Jackets-Ottawa Senators 1-0
New York Rangers-Minnesota Wild 3-2, hosszabbítás után
Philadelphia Flyers-Vancouver Canucks 2-1
Pittsburgh Penguins-Calgary Flames 3-2, hosszabbítás után
Tampa Bay Lightning-Buffalo Sabres 5-2
Nashville Predators-St. Louis Blues 3-2, szétlövés után
Dallas Stars-Vegas Golden Knights 4-2
Anaheim Ducks-New York Islanders 3-0
Los Angeles Kings-San José Sharks 3-4, hosszabbítás után

Borítókép: Debora Robinson/NHLI via Getty Images

 

Videók