Június 21-ig zárva lesz az amerikai-kanadai határ

Az NHL vezérkara reméli, hogy nem lesz negatív hatással a folytatásra a határzár.


Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) vezérkara azt reméli, nem lesz negatív hatással a 2019/20-as szezon tervezett folytatására, hogy június 21-ig biztosan zárva tartják az amerikai-kanadai határt a koronavírus-járvány megfékezése érdekében.

Bill Daly, az NHL elnök-helyettese kedden elmondta, a két ország között csak az alapvető utazásokat engedik, így elvileg a csapatok nem repülhetnek. Az NHL 31 klubjából hét kanadai.

Donald Trump amerikai elnök és Justin Trudeau kanadai miniszterelnök kedden jelentette be, hogy egy hónappal, június 21-ig meghosszabbították a határzárat. Közel egy hónappal ezelőtt Trump arról biztosította a ligák és sportágak képviselőit, hogy a remények szerint mielőbb újra indulhat a sportélet.

Az NHL március 12-én állt le a koronavírus-járvány miatt. A tervek szerint június második felében vagy júliusban lehetne folytatni a küzdelmeket nézők nélkül, nyolc-kilenc helyszínen. Gary Bettman elnök szerint nem jelentene gondot, ha csak kora ősszel fejeznék be a 2019/20-as idényt, mert a következő évadot akkor is megtudják tartani, ha az csak decemberben kezdődne. A mostani alapszakaszból még közel egy hónap - csapatonként 11-14 találkozó - van hátra, és utána kezdődne a közel két hónapig tartó rájátszás.

Kép: Patrick Smith/Getty Images

Videók