Elvette a St. Louis a Boston pályaelőnyét

A Blues tizenhárom vesztett mérkőzés után először tudott győzni az NHL nagydöntőjében. Ezzel egyenlített a Bruins elleni párharcban.


A Blues úgy kezdte meg a finálét, hogy korábbi három döntős szereplésén nem csupán veszített, de még meccset sem tudott nyerni, azaz 0/12 volt a mérlege, ami idén a Bruins elleni első összecsapással 0/13-ra romlott.
A második bostoni mérkőzés első harmada élvezetes, lüktető játékot és négy gólt hozott. A hazaiak kétszer is vezetést szereztek, a vendégek pedig kétszer egyenlítettek, így 2-2-vel mentek pihenni az együttesek.
 
Charlie Coyle emberelőnyös góljával még a Boston szerzett vezetést. Ez azonban mégsem volt elég a győzelemhez.
Fotó: Adam Glanzman/Getty Images
  
Az első szakasz gólzápora után a második és a harmadik harmadban is a kapusok, a bostoni Tuukka Rask és a St. Louis-i Jordan Binnington nyerték a kapuk előtti "párharcokat", s mindketten hibátlanul játszottak a rendes játékidő végéig. 
 
Hiába tett meg mindent Tuukka Rask a hazai győzelemért, Gunnarsson túljárt az eszén.
Fotó: Bruce Bennett/Getty Images
 
A Blues különösen a harmadik periódus hajrájában mozgósított óriási energiákat a győzelem megszerzéséhez, ám játékosai nem bírtak Raskkal, vagy ha a finn hálóőr nem tudott hárítani, akkor a kapuvas mentett.
 
Jordan Binnington kapuját összesen 23 alkalommal találták el. Ebből 21-et védett a kanadai kapus.  
Fotó: Scott Rovak/NHLI via Getty Images
   
A vasat a svéd védő, Carl Gunnarsson találta telibe 1:55 perccel a vége előtt, a következő lehetőségét viszont nem hibázta el: a hosszabbítás ötödik percében egy késleltetett kiállítás alatt felállt a bostoni harmadban a vendégcsapat, a Blues kék vonalon álló két védőjének gyors passzváltása után pedig a 32 éves Gunnarsson óriási erővel lőtt a jobb felső sarokba.
 
Carl Gunnarsson hosszabbításban szerzett találata a Kékek első nagydöntős győzelmét eredményezte.
Fotó: Scott Rovak/NHLI via Getty Images
 
A párharc St. Louisban folytatódik, magyar idő szerint vasárnap hajnalban.
 
Eredmény, Stanley Kupa-döntő, 2. mérkőzés:
 
Boston Bruins-St. Louis Blues 2-3 - hosszabbítás után

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1-1 

Videók