A Carolina csak kiejtette a címvédőt

NHL, főcsoport-elődöntők.


A Carolina Hurricanes szerdán kétszeri hosszabbítás után nyerte meg a címvédő Washington Capitals elleni párharcának hetedik, mindent eldöntő mérkőzését, amivel utolsó csapatként jutott a főcsoport-elődöntőkbe az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásában. 

Pedig ígéretesen kezdett a házigazda Capitals, hiszen a 7. perc közepén már 2-0-ra vezetett. A második harmad közepén szépített ugyan a vendégcsapat, de a fővárosiaknak négy perc sem kellett ahhoz, hogy ismét a kétgólos legyen a különbség. A Hurricanes azonban nem engedte magát lerázni: a felvonás végén csökkentette a különbséget, majd a harmadik játékrész elején egyenlített. A dupla ráadásban már egyértelműen a vendégek voltak fölényben - 18-szor veszélyeztették a kaput a házigazdák hat lövésével szemben -, és Brock McGinn 92. percben szerzett gólja a Carolina továbbjutását jelentette.
(Photo by Patrick Smith/Getty Images)
 
A fővárosiak kulcsemberei közül Alekszandr Ovecskin és Nicklas Bäckström is gól nélkül maradt. Az orosz csatár a mérkőzés után elsőként a fáradtságot említette, bár nem kifogásként. "Mindkét csapat nagyon fáradt, a játékosok sokat voltak jégen"- mondta Ovecskin. Bäckström szerint akkor hibáztak, amikor a rendes játékidőben 3-1-es vezetésük után hagyták kiegyenlíteni az ellenfelet. "Meg kellett volna találnunk annak a módját, hogy a kétgólos előnyünket megtartsuk" - hangsúlyozta önkritikusan a svéd hokis.
(Photo by Patrick Smith/Getty Images)
 
Pedig az alapszakaszban a Washington mind a négy találkozásuk alkalmával a Hurricanes fölé kerekedett, és a rájátszást is két győzelemmel kezdte, végül mégis búcsúzott. A Capitals az elmúlt négy idényben sikerrel vette a rájátszás első akadályát.
A Calgary Flames, a Nashville Predators és a Tampa Bay Lightning búcsúját követően a Washington kiesésével a negyedik divíziós csoport győztese sem élte túl az első fordulót az idei playoffban.
A Carolina Hurricanes következő ellenfele a New York Islanders lesz.
 
Eredmény, főcsoport-negyeddöntő:
Keleti főcsoport:
Washington Capitals-Carolina Hurricanes 3-4 - kétszeri hosszabbítás után 
 
A párharc végeredménye: 4-3, a Carolina javára.

Videók