NFL: Manning kapitális hibája mentette meg Lewis karrierjét!

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) rájátszásában már a főcsoport elődöntőket rendezik meg. Az AFC-ben a Baltimore Ravens lesz az egyik döntős.


Az alapszakaszt az AFC élén záró Denver Broncos a Baltimore Ravenst (4. kiemelt) látta vendégül a főcsoport elődöntőjében. A találkozó kezdetekor mínusz 10 fok volt, amely Peyton Manning számára rossz előjelnek számított. Az alapszakaszban eddig három olyan összecsapáson játszott, amelyen a hőmérő mutatója nulla fok alatt volt, ezeket a mérkőzéseket elveszítette Manning! A találkozó első támadását a vendégek vezethették, de egy közel 3 perces drive végén puntra kényszerültek.

A Broncos úgy szerezte meg a vezetést, hogy Manning, még pályára sem lépett, ugyanis Trindon Holliday egy 90 yardos punt visszahordásból szerzett touchdownt. Ez volt a franchise történelmének első punt visszahordott TD-je a rájátszásban! Matt Prater nem hibázta el az extra pont kísérletét, így a coloradói együttes 7-0-ra vezetett. A Ravens nem roppant össze a hazaiak pontjai után, sőt Joe Flacco egy 59 yardos TD passzt adott Torrey Smith-nek. Érdekesség, hogy az elkapó, Champ Bailey-t rázta le a hatpontos elkapás előtt.

Manning először lépett pályára a találkozón, de a vendégek hamar megfékezték a legendás QB-t, sőt egy passz után Eric Deckerről felpattant a labda, amelyet Corey Graham kaparintott meg. A Ravens cornerbackje egy 39 yardos interception visszahordás után ünnepelhetett egy touchdownt. Justin Tucker extra pontja után már a Baltimorenál volt az előny. A Broncos egy remek drive-ot vezetett (11 play, 74 yard, 5:47 perc), amelynek végén Manning egy 15 yardos TD passzt adott Brandon Stokley-nak. A negyed utolsó labdabirtoklása a Ravens-höz fűződött. A marylandi csapat a következő felvonásban folytathatta a támadását.

A vendégeknek a második negyed elején csak egy játéka volt, majd következett Sam Koch puntja. A Broncos támadása sem volt sikeres, ugyanis 4 play után elrúgta a játékszert. Érdekesség, hogy a Denver drive-jának az elején előbb a Ravenst (face mask 15 yard), majd a Broncost (holding 10 yard) is megbüntették. A hazaiak védelme is pazar teljesítményt nyújtott, ugyanis a vendégek támadói csak 16 yardot tudtak előre haladni, majd ismét Koch került munkába. A második felvonás első pontjait a Broncos szerezte meg. Peyton Manning egy 14 yardos touchdown passzt adott Knowshon Morenónak. Prater a harmadik extra pont kísérletét is berúgta, így a Broncos átvette a vezetést (21-14).



A vendégek 53 másodperc után puntra kényszerültek, azaz a hazaiak védelme továbbra is kiválóan teljesített. A következő Denveri támadásban a Ravens főedzője, John Harbaugh elszórakozott egy challenget. A marylandi csapat trénere egy first downt akart megakadályozni, de nem volt perdöntő bizonyíték, így a bírók a pályán hozott döntés mellett maradtak. Manningék a következő first downt már nem tudták megoldani, így a Ravens a negyed végén visszakapta a labdát.

Érdekesség, hogy Prater-nek volt egy elhibázott field goal kísérlete 52 yardról. A játékos belerúgott a földbe, így a labda, még a kapu közelébe sem került. A vendégek Flacco nagyszerű átadásai miatt kiegyenlítettek. A QB a drive végén ismét Torrey Smith-t találta meg egy TD passzal. Tucker extra pontjával a Baltimore egalizálta az eredményt. Az első félidő után 21-21-re állt a találkozó.

A második félidőt a Denver Broncos kezdte, méghozzá nem is akárhogyan. Trindon Holliday egy 104 yardos kickoff visszahordás után szerzett touchdownt. Érdekesség, hogy a nagyszünet miatt foghíjas volt a lelátó, vagyis sokan lemaradtak Holliday második TD-jéről. A Baltimore Ravens számára pocsékul kezdődött a harmadik negyed, ugyanis a drive végén egy elhibázott snap után a hazaiak megszerezték a játékszert. A szabad labdát Keith Brooking kaparintotta meg. A Broncos második támadásában volt egy érdekes momentum. Manning egy sack után elveszítette a labdát, amelyet Ray Lewis szerzett meg. A hazaiak QB-jét végül több szabálytalanság mentette meg.

Három játékkal később a Denver puntra kényszerült. A Ravens valamivel több, mint három percig tartotta magánál a labdát, de a saját térfelét sem tudta átlépni. A Baltimore védelme ismét parádés teljesítményt nyújtott, ugyanis megállította Manningéket, sőt az irányító egy sack miatt második alkalommal ejtette el a labdát. A szabad játékszert Paul Kruger (Ravens) kaparintotta meg. A szerzett labdából pillanatok alatt touchdownt ért el a vendég együttes. Ray Rice egy 1 yardos futást követően ünnepelhetett TD-ét. A harmadik negyed után döntetlenre állt a két csapat (28-28).



Érdekesség, hogy a negyedik negyed kezdetekor már mínusz 18 fok volt! Az utolsó felvonás elején a Broncos befejezte a harmadik játékrészben elkezdett támadását, igaz pontokat nem ért el a hazai alakulat. A Ravens támadói viszont gyenge teljesítményt nyújtottak. Flacco-ék csak 4 yardot haladtak előre. A coloradói együttes egy fantasztikus, nem mellesleg egy hosszú drive-ot (10 play, 88 yard, 4:58 perc) vezényelt le, amelynek végén Manning Demaryius Thomas-nak adott egy TD passzt. A hazai pontok után a Ravens egy nagyon fontos támadást vezetett. A rengeteg kritikát kapó Flacco ezúttal nem roppant össze, sőt Jacoby Jones-nak és Dennis Pittának is adott egy nagyszerű passzt, de a csapattársai cserbenhagyták őt.

A Broncos visszakapta a labdát, de nem tudta lepörgetni az órát, így a Ravens még egy utolsó esélyt kapott arra, hogy megnyerje a találkozót. A vendégek éltek a lehetőséggel, ugyanis Flacco egy fantasztikus touchdown passzt adott Jacoby Jones-nak. A 70 yardos TD elkapáshoz kellett a hazaiak védője, Rahim Moore is, aki aláfutott a labdának. Tucker extra pontja sikeres volt, így a Baltimore kiegyenlített (35-35). Egy kétpontossal megnyerhette volna az összecsapást a Ravens, de Harbaughék inkább a biztosra mentek. Mivel Manning letérdelt, így következhetett a hosszabbítás.

A pénzfeldobást a vendégek nyerték meg, így a ráadásban a Ravens vezethette az első támadást. A marylandi alakulat nem tudta kihasználni azt, hogy megnyerte a kezdés jogát. A vendégek támadását egy sack zárta le. A Broncos első drive-ja pocsékra sikeredett. Manningék még a saját térfelüket sem tudták átlépni. Britton Colquitt puntja viszont remekül sikerült, ugyanis a Ravens a saját 6 yardos vonaláról kezdhette meg a drive-ját. A baltimore-i alakulat 28 yardot haladt előre, majd következett Koch puntja. A hazaiak nem vezettek túlságosan jó támadást, sőt Manning egy elképesztő hibát követett el.

A QB egy olyan elkapónak akarta dobni a labdát, akin volt egy védő. Corey Graham le is fülelte az irányító átadását, így a Ravens komoly esélyt kapott arra, hogy megnyerje a mérkőzést. A vendégek a ráadás második felében megnyerték a találkozót. Justin Tucker 47 yardról rúgta be a mindent eldöntő mezőnygól kísérletet, így a Ravens 38-35-re verte meg a Broncost. A Baltimore a 2011-es szezon után a 2012-es idényben is bejutott a főcsoport döntőjébe, nem mellesleg tovább folytatódik Ray Lewis karrierje. A marylandi alakulat a New England Patriots, vagy a Houston Texans otthonában játssza majd a finálét.

NFL
Főcsoportelődöntő, AFC

Denver Broncos – Baltimore Ravens

35-38 (14-14, 7-7, 7-7, 7-7, 0-3) – kétszeri hosszabbításban
Peyton Manning 43/28, 290 passzolt yard, 3 Touchdown átadás, 2 Interception Joe Flacco 34/18, 331 passzolt yard, 3 Touchdown átadás
Ronnie Hillman 83 futott yard Ray Rice 131 futott yard, 1 Touchdown
Eric Decker 84 elkapott yard Torrey Smith 98 elkapott yard, 2 Touchdown
Von Miller 9 szerelés, 0.5 sack Ray Lewis 17 szerelés

Videók