NFL: legendás Roethlisberger, Steelers kudarc és Titans örömünnep

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) hatodik játékhetének nyitó mérkőzésén a Tennessee Titans legyőzte a Pittsburgh Steelerst.


A Tennessee Titans kezdte a Pittsburgh Steelers elleni mérkőzést. A hazai együttes egy remek drive-ot vezetett (9 play, 69 yard, 4:07 perc), de touchdownt nem tudott szerezni a támadásból, pedig a Titans eljutott a Steelers négy yardos vonaláig. A Tennessee ennek ellenére Rob Bironas 22 yardos kapufás mezőnygóljával megszerezte a vezetést. A Steelers számára pocsékul kezdődött a drive-ja, ugyanis rögtön az első playben megsérült a kezdő center, Maurkice Pouncey. A Pittsburgh ugyan eljutott a Titans red zone-jáig, de Ben Roethlisbergerék sem tudtak hatpontost szerezni. A vendég együttes Shaun Suisham 29 yardos mezőnygóljával kiegyenlített. A Steelers védelme ezután gyorsan leparancsolta a pályáról a Titans támadósorát.

”Big Benék” rögtön az első playből touchdown-t értek el. Roethlisberger egy 82 yardos TD passzt adott Mike Wallacenak. Suisham extrapontja után a Steelers 10-3-ra vezetett. A Tennessee következő támadása is majdnem rövidre sikeredett, ugyanis a harmadik play során Kenny Britt elejtette a labdát, igaz az elkapó gyorsan kapcsolt és rávetődött a szabad játékszerre.  A drive végén Bironas 38 yardos field goaljával közelebb férkőzött a Steelershez. A Pittsburgh számára rémálomszerű volt a negyed vége, ugyanis egy rövid támadás után puntra kényszerült, de a próbálkozásba belevetődött Tim Shaw. A szabad labdát Jason McCourty fogta meg, így a Titans a Steelers egy yardos vonaláról következetett, igaz csak a második játékrészben.

A Tennessee természetesen megoldotta az ”egyszerű” helyzetet. Jamie Harper egy 1 yardos futás után ünnepelhetett touchdown-t. Bironas extrapontjával a Titans 13-10-re vezetett a Steelers ellen. A hidegzuhany után képtelen volt talpra állni a Pittsburgh, amely valamivel több, mint egy perc után puntra kényszerült. A hazai együttes sem lehetett büszke a következő támadására, ugyanis Matt Hasselbeckék szabálytalanságok miatt mínusz 10 yarddal fejezték be a drive-jukat. A pennsylvaniai alakulat 29 yardot haladt a támadássorozatában, de pontokat nem tudott elérni. Egymás után második drive-ját fejezte be mínusz yardokkal a Titans.



Jason Worilds vitte földre Hasselbecket, így a Tennessee 7 yardot veszített, nem mellesleg puntra kényszerült. A vendég alakulat számára folytatódott a ”lejtmenet”, ugyanis Roethlisbergerék csak 54 másodpercig birtokolták a labdát, majd következhetett Drew Butler puntja. A Titans valamivel több, mint kés és fél percig tartotta magánál a játékszert, de nem tudta tovább növelni az előnyét. A Pittsburgh következő támadása sem volt hosszú életű, ugyanis Roethlisberger eladta a labdát. Az interception-t McCourty jegyezte. A negyed végéig támadhatott a Tennessee, amely Bironas 47 yardos mezőnygóljával 16-10-re módosította az eredményt.

A második félidőben a Steelers vezethette az első támadást. A vendég együttes egy káprázatos drive-ot vezetett (11 play, 52 yard, 5:57 perc), amelynek végén field goal-t ért el. Suisham 28 yardról értékesítette mezőnygól kísérletét. A Titans közel négy percig birtokolta a labdát, de pontokat nem tudott szerezni a hazai alakulat. Érdekesség, hogy a drive-ban Larry Foote sackkelni tudta Hasselbecket, aki előbb elejtette a labdát, majd visszaszerezte azt. A Steelers végig támadta a hátralevő időt, sőt a vendégek a negyedik negyedben is folytathatták a drive-jukat.

A Pittsburgh támadássorozatában (a harmadik negyed történéseit figyelembe véve) több érdekes dolog is történt. Az első és legfontosabb, hogy Ben Roethlisberger lett a Pittsburgh Steelers történelmének legtöbb yardját passzoló irányítója! ”Big Ben” a négyszeres Super Bowl-győztes QB-t, Terry Bradshaw-t (27,989 yard) előzte meg az örökranglistán. A másik, hogy a drive közben Roethlisberger elveszítette a labdát, de a visszajátszás során kiderült, hogy az irányítónak már elindult előre a karja, vagyis passzolni próbált, így visszakapta a játékszert a Steelers.



Az utolsó játékrészt touchdownnal kezdte a Steelers. Baron Batch egy 1 yardos futás után szerzett hatpontost. Suisham extrapontja után a vendég együttes négy ponttal vezetett. A Titans egy biztató támadást vezetett, de Hasselbeck eladta a labdát. Az irányító passzát Lawrence Timmons fülelte le. A Steelers csak másfél percig birtokolta a labdát, de tovább növelte az előnyét. Suisham 52 yardról értékesítette mezőnygól kísérletét, így a Pittsburgh 23-16-ra vezetett. A hazai együttes egy pazar támadássorozat végén egalizálta az eredményt. Matt Hasselbeck egy 5 yardos TD passzt adott Kenny Britt-nek, aki pár pillanattal korábban, még elejtette a labdát a Steelers célterületén belül.

A Steelers mindent megtett azért, hogy remek helyzetbe hozza rúgóját, Shaun Suishamet, de az előző játékhét legjobb támadójátékosának megválasztott kicker 54 yardról elhibázta mezőnygól kísérletét. A Titans-nek 48 másodperce maradt arra, hogy megnyerje a mérkőzést. Hasselbeckék remek játékhívásokkal 40 yardra vitték előre a labdát. Bironas 3 másodperccel a mérkőzés vége előtt berúgta field goal kísérletét, így a Titans 26-23-ra megnyerte a találkozót. A hazai együttes jelenleg 2-4-es mérleggel áll, míg a Steelers a 2012-es idényben még nem nyert idegenben mérkőzést (0-3)!

NFL
6. játékhét

 Tennessee Titans – Pittsburgh Steelers

26-23 (6-10, 10-0, 0-3, 10-10)
Matt Hasselbeck 44/25, 290 passzolt yard, 1 Touchdown átadás, 1 Interception Ben Roethlisberger 40/24, 363 passzolt yard, 1 Touchdown átadás, 1 Interception
Chris Johnson 91 futott yard Baron Batch 22 futott yard, 1 Touchdown
Kendall Wright 71 elkapott yard Isaac Redman 105 elkapott yard
Jordan Babineaux 9 szerelés Larry Foote 6 szerelés, 1 sack, 1 forced fumble

Videók