NFL-Beharangozó: Ravens – Pats csúcsrangadó és RG3 bemutatkozása

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) harmadik játékhetének nyitó mérkőzésén a New York Giants legyőzte a Carolina Panthers-t. A forduló csúcsösszecsapásán a Baltimore Ravens a New England Patriotsot látja vendégül.


Mielőtt a többi mérkőzéssel foglalkoznák érdemes kiemelni az igen egyoldalúra sikeredett Carolina Panthers – New York Giants összecsapást. Mint ismert a regnáló bajnok 36-7-re győzedelmeskedett Charlotteban, amely nagyon megviselte a Panthers kezdő irányítóját, Cam Newton-t. Érdekesség, hogy a mindössze huszonhárom esztendős irányítónak ez volt az első főműsoridős mérkőzése, így komoly nyomás volt rajta, nem is tudott kiemelkedő teljesítményt nyújtani. Newton-t olyannyira megviselte a Giants hatalmas fölénye, hogy a Panthers utolsó drive-ját nem volt hajlandó végigvezetni, ezzel kivívta csapattársai ellenszenvét! Ron Riverának valamivel több mint egy hete van arra, hogy felrázza csapatát. A Panthers jövő vasárnap az Atlanta Falcons-hoz látogat.

A játékhét rangadóját Baltimore-ban rendezik meg, ahol a Ravens főcsoport riválisát, a New England Patriotsot látja vendégül. Egyik csapatnak sem sikerült túl jól a felvezetés, ugyanis a Patriots hazai pályán kapott ki az Arizona Cardinals-tól. Érdekesség, hogy a Gillette Stadium 2002-es átadása óta a Pats először veszítette el hazai nyitómérkőzését! A Baltimore Philadelphiában szaladt bele egy 24-23-as vereségbe. Minden bizonnyal felszívják magukat a vasárnapi ütközetre, amely a idény egyik legjobb mérkőzése lehet, hiszen a Ray Lewis vezette védelem összecsap a Tom Brady irányításával rohamozó Patriots támadósorral.



Robert Griffin III végre bemutatkozhat a Washington Redskins stadionjában. A fővárosi alakulat az első fordulóban, New Orleansban, míg múlt héten St. Louis-ban játszott. A Redskins a ”Szenteket” legyőzte, de a Rams már túl nagy falat volt a számára. RG3 nem játszott rosszul a múlt héten, de vasárnap jobb teljesítményre lesz szüksége ahhoz, hogy csapata legyőzze a Cincinnati Bengals-t, amely a második fordulóban Andy Dalton (3 touchdown passz) vezetésével két vállra fektette csoport riválisát a Cleveland Browns-t. Az RG3 – Dalton összecsapás is érdekes lehet.

A San Francisco 49ers folytatná remek sorozatát. A Frisco a Minnesota Vikings vendége lesz vasárnap és amennyiben a 49ers legyőzi ellenfelét, akkor az elmúlt 14 szezon legjobb kezdését tudhatja magának a csapat. Ami a veretlen csapatokat illeti: a Philadelphia Eagles a szintén két győzelemmel kezdő Arizona Cardinals vendége lesz, az San Diego Chargers – Atlanta Falcons találkozón is két százszázalékos csapat fog találkozni egymással, míg a Houston Texans a Peyton Manning vezette Denver Broncos otthonába látogat.



A hétfő esti rangadón a múlt héten a Dallas Cowboys-t földbe döngölő, Seattle Seahawks a Green Bay Packers-t fogadja. A legérdekesebb kérdések, hogy a Seattle megtudja-e fogni Aaron Rodgers elkapóit, míg a Packers védelme mihez kezd a remek formában futballozó, Marshawn Lynchhel, aki múlt héten 122 yardot futott a Dallas Cowboys elleni mérkőzésen. Russell Wilson a Seahawks újonc QB-je mérkőzésről mérkőzésre egyre jobb teljesítményt nyújt, de még sosem találkozott olyan védelemmel, mint a Packersé. Érdekesség, hogy Clay Matthews a Green Bay egyik legjobb védője két mérkőzés alatt hatszor vitte földre az ellenfél irányítóját, amely nem túlbiztató előjel Wilson számára.

NFL
3. játékhét
Csütörtök:
Carolina Panthers – New York Giants 7-36
Vasárnap:
Chicago Bears – St. Louis Rams
Cleveland Browns – Buffalo Bills
Dallas Cowboys – Tampa Bay Buccaneers
Tennessee Titans – Detroit Lions
Indianapolis Colts – Jacksonville Jaguars
Miami Dolphins – New York Jets
Minnesota Vikings – San Francisco 49ers
New Orleans Saints – Kansas City Chiefs
Washington Redskins – Cincinnati Bengals
Arizona Cardinals – Philadelphia Eagles
San Diego Chargers – Atlanta Falcons
Denver Broncos – Houston Texans
Oakland Raiders – Pittsburgh Steelers
Baltimore Ravens – New England Patriots
Hétfő:
Seattle Seahawks – Green Bay Packers

Videók