NFL-Beharangozó: a Rams új edzővel készül a szezonra

A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 2012-es szezonja szeptember 5-én a New York Giants – Dallas Cowboys mérkőzéssel veszi kezdetét. Több mint egy hónappal a kezdés előtt mindennap bemutatunk egy csapatot. Ma a St. Louis Rams-t vesszük górcső alá.


Jeff Fisher-től sokat várnak St. Louis-ban

A Cleveland Rams 1936-ban az AFL-ben mutatkozott be. Egy évvel később a franchise csatlakozott az NFL-hez. Első idényében 1-10-es mérleggel a Nyugati főcsoport utolsó helyén végzett. A csapat a következő hét évében gyengén szerepelt, sőt az 1943-as szezonban a második világháború miatt az NFL felfüggesztette a franchise működését. Az 1945-ös idényben a Washington Redskins legyőzésével megnyerte a bajnoki címet. Abban a csapatban játszott Bob Waterfield is, akit a franchise történelmének egyik legjobb irányítójának tartanak.

A bajnoki cím után Los Angelesbe költözött az alakulat. Az első három idényében a Rams egyszer sem jutott be a nagydöntőbe. A csapat 1949 és 1951 között mindig bejutott a fináléba. Az elsőt a Philadelphia Eagles, míg a második döntőt a Cleveland Browns ellen veszítette el. Az 1951-es finálét, azonban megnyerte a Rams. A fináléban a Browns-nak vágott vissza. Négy évvel később ismét Rams – Browns döntőt rendeztek az NFL fináléjában, ezúttal a Cleveland győzedelmeskedett.

A Rams az 1967-es idényig egyszer sem jutott be a playoff-ba. A Los Angeles a 67-es és a 69-es idényben is beverekedte magát a rájátszásba, de már az első mérkőzését elveszítette. A Rams 1973 és 1980 között mindig részt vett a playoff-ban. A csapat négy főcsoportdöntőt és egy Super Bowl-t bukott el. Az 1979-es idény nagydöntőjében a Pittsburgh Steelers-től kapott ki a csapat. A Rams-ben játszott akkor Jack Youngblood, Nolan Cromwell és John Hadl is.

A Rams 1985-ben és 1989-ben is elveszítette a főcsoportdöntőt. Jackie Slater, Jim Everett és Eric Dickerson volt akkoriban a Rams sztárjátékosai. A Rams az 1995-ös idényben már St. Louis-ban játszotta hazai mérkőzéseit. A franchise az 1999-es idényben megszerezte első Super Bowl-győzelmét.

A nagydöntőben a Tennessee Titans-t verte meg a csapat. A 2001-es idényben ismét bejutott a Super Bowl-ba az együttes, de a New England Patriots erősebb volt a fináléban. A Rams az előző hét idényben nem jutott be a rájátszásba, ezt a rossz sorozatot szeretné megtörni az alakulat.

Stan Kroenke a Rams tulajdonosa az előző idény után elküldte Steve Spagnuolót, akinek a helyét Jeff Fisher vette át. Az új vezetőedző állítólag a legjobban fizetett tréner lett a ligában. Érdekesség, hogy az 1999-es Super Bowl-ban a Titans vezetőedzője Fisher volt. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy Fisher 1994-től egészen 2010-ig volt a Titans trénere. A Rams-nél sokat várnak az új edzőtől, aki minden segítséget megkapott Kroenke-tól.

Sam Bradford a 2010-es idényben az év legjobb újonc támadójátékosa volt, az előző szezonban, azonban leszerepelt, igaz csak tíz mérkőzést játszhatott. Bokasérülés miatt az utolsó hat játékhetet ki kellett, hogy hagyja. A Rams-nek Steven Jackson személyében egy nagyszerű futójátékosa van. Az elkapó posztjára Steve Smith érkezett, aki a Philadelphia Eagles-t hagyta el a Rams kedvéért. A védelmet James Laurinaitis és a csapat sack-királya, Chris Long vezetheti majd.

A St. Louis Rams szeptember 9-én a Detroit Lions otthonában kezdi meg a 2012-es szezont.

Következik: San Francisco 49ers (NFC – Nyugati Divízió)

Videók