Még 3 nap a Super Bowlig: a legértékesebb játékosok

Az NFL nagydöntőjére felvezető sorozatunk újabb állomásához érkezett, ahol a Super Bowl egyik legfontosabb díjáról, az MVP megválasztásáról beszélünk.


Újabb állomásához érkezett előzetesünk, három nappal a nagy eseményt megelőzően. Ezúttal azt vesszük figyelembe, hogy kik lehetnek a legértékesebb játékosok egy nagydöntőn. 

Általában a mérkőzéseken az irányítók tudják megmutatni képességeiket, az utóbbi 10 évből hétszer ők érdemelték ki eme megtiszteltetést. 

Az idei a 48. megmérettetés lesz az AFC és az NFC legjobbjai között, amelyek alatt eddig 42-en zsebelhették be megtiszteltetést. De hogyan is válasszák meg őket? Először is a hagyományos módon, a helyszínen kiválasztott 16 újságíró, szakértő figyeli meg kik voltak a legjobbak. Emellett 2001 óta a szurkolók is véleményezhetnek, hiszen az NFL hivatalos honlapján ők is voksolhatnak a legjobb játékosra. 

Az NFL nagydöntők történetében, a legendás irányító, Joe Montana érdemelte ki a legtöbbször a megtiszteltetést, számszerint háromszor. Őt két legendás és két jelenkori irányító követi 2-2 megtiszteltetéssel, ugyanis a régiek közül a Packers korábbi kedvence, a 70-es évek irányító sztárja Bart Starr, vele együtt az Egy rém rendes családból is ismert Pittsburgh Steelers quarterback, Terry Bradshaw kapta meg a díjat. A még aktív játékosok közül a New England Patriots sztárja Tom Brady, valamint az egyik idei résztvevő, a denveri irányító, Peyton Manning öccse, a New York Giants támadóegységét vezető Eli Manning kapta meg a díjat. Azonban a vadlovak vezére idén csatlakozhat eme díszes társasághoz. 

A történelem során egyszer alakult úgy, hogy két játékos kapta megosztva a díjat, ugyanis az 1978-as eseményen a Dallas Cowboys két védőjátékosa, Harvey Martin és Randy White lett megválasztva a legjobbnak.

A mérkőzéshez leginkább a támadók tudnak hozzászólni, de hatszor mégis a védők mutattak emlékezetesett. Legutóbb 2003-ban a Tampa Bay Buccaneers safetyje, Dexter Jackson. 

AMERIKAI FUTBALL
NFL-Super Bowl -  az utóbbi 10 év legértékesebb játékosai:
2004: Tom Brady (QB - New England Patriots)
2005: Deion Branch (WR - New England Patriots)
2006: Hines Ward (WR - Pittsburgh Steelers)
2007: Peyton Manning (QB - Indianapolis Colts)
2008: Eli Manning (QB - New York Giants)
2009: Santonio Holmes (WR - Pittsburgh Steelers)
2010: Drew Brees (QB - New Orleans Saints)
2011: Aaron Rodgers (QB - Green Bay Packers)
2012: Eli Manning (QB - New York Giants)
2013: Joe Flacco (QB - Baltimore Ravens)

Videók