David Akers állásába kerülhet a két kihagyott mezőnygól

Hiába rendelkezik kivételes rúgótechnikával David Akers, csapata a Philadelphia Eagles az ő hibái miatt esett ki a rájátszás első fordulójában. A két kihagyott mezőnygól az állásába kerülhet.


A Philadelphia Eagles-nél már meg is találták a rájátszásból való kiesés okát. A Green Bay Packers elleni vereség után a csapat rúgóját David Akerst vették elő társai, ugyanis a remek képességű kicker két mezőnygól kísérletet is elhibázott a Wild Card hétvégén, amivel döntően befolyásolta a továbbjutó együttes kilétét. Leginkább az Eagles safetyje Quintin Mikell kritizálta csapattársát, aki megemlítette, hogy Akers valamilyen magánéleti problémával küzd és emiatt nem tudott koncentrálni a rúgásokkor. A játékos ezen kijelentését Akers ügynöke Jerrold Colton cáfolta és elmondta, hogy semmilyen magánéleti problémája nincs a rugónak, de akkor miért hibázott? Jogosan tehetjük fel a kérdést, ugyanis Akers szerezte a legtöbb pontot az alapszakaszban szám szerint 143-at, a Packers elleni mérkőzés előtt, pedig 38 mezőnygólkísérletből 32-t berúgott. Valószínűleg a rontások valódi okát sosem tudjuk, már meg, de egyes hírek szerint a klubot 1999 óta szolgáló játékos állásába is kerülhet a két kihagyott mezőnygól, illetve a rájátszásból való kiesés.

Papp Bertalan

Videók