A Packers nullázott, a Ravens nyerte a csoportrangadót

A két nagy rivális csatájának első félidejében a Ravens kezdett jobban.


A Baltimore Ravens a második félidőben pontot sem kapott a házigazda Pittsburgh Steelerstől, így 26-14-re megnyerte a csoportrangadót a profi amerikaifutball-liga (NFL) negyedik játékhetének vasárnap éjszakai rangadóján.
 
A két nagy rivális csatájának első félidejében a Ravens kezdett jobban, 14-0-ra is vezetett, ám a hazaiak még a szünet előtt egyenlíteni tudtak. A nagyszünet után egyik támadóegység sem parádézott, ugyanakkor a vendégek négy mezőnygólig eljutottak, míg a Steelers egyetlen pontot sem szerzett. A Pittsburgh ezzel négy meccs után egyetlen győzelem és egy döntetlen mellett két vereséggel, a Baltimore viszont három sikerrel és egy vereséggel áll. A Ravens mutatója megegyezik a csoportot vezető Cincinnati Bengalséval.
 
Az Oakland Raiders első győzelmét aratta John Gruden vezetőedző irányításával. A kaliforniai csapat a vendég Cleveland Brownsszal kiélezett csatát vívott, amely hosszabbításba torkollott. A ráadásban Matt McCrane 29 yardos mezőnygólja döntött a Raiders javára.
 
Az előző idényben döntős csapatok közül a New England Patriots hazai pályán győzött, a bajnoki címvédő Philadelphia Eagles ugyanakkor a Tennessee Titans otthonában, hosszabbításos mérkőzésen kikapott.
 
A vasárnapi összecsapásokon a mérlegét ezzel ötven százalékosra (2-2) javító Patriots a csoportrivális, eddig veretlen Miami Dolphins ellen nyert könnyedén. A hazaiaknál az irányító Tom Brady három hatpontos átadást (touchdown) adott, míg az újonc futó, Sony Michel profi karrierje során először zárt 100 yard fölött.
 
Az Eagles nashville-i vendégjátékán a Titans irányítója, Marcus Mariota volt a nyerőember: a 24 éves játékos 344 yardot és két touchdownt passzolt, valamint egyszer futva is bejutott az ellenfél célterületére. A Tennessee így 3-1-es mérleggel, a Philadelphia 2-2-vel áll.
 
A Tampa Bay Buccaneerst kiütő, 3-1-gyel álló Chicago Bearsben az irányító Mitchell Trubisky az első félidőben öt, összesen pedig hat touchdownpasszt osztott ki.
 
Az Indianapolis Colts 45 éves rúgója, Adam Vinatieri az NFL történetének legtöbb mezőnygólt szerző játékosa lett: a Houston Texansszal szemben 37-34-re elveszített találkozón pályafutása 566., majd 567. sikeres kísérletét hajtotta végre, előbbivel megdöntve Morten Andersen csúcsát.
 
NFL, 4. játékhét:
Pittsburgh Steelers-Baltimore Ravens 14-26
Oakland Raiders-Cleveland Browns 45-42 - hosszabbítás után
Arizona Cardinals-Seattle Seahawks 17-20
Los Angeles Chargers-San Francisco 49ers 29-27
New York Giants-New Orleans Saints 18-33
New England Patriots-Miami Dolphins 38-7
Tennessee Titans-Philadelphia Eagles 26-23 - hosszabbítás után
Atlanta Falcons-Cincinnati Bengals 36-37
Chicago Bears-Tampa Bay Buccaneers 48-10
Dallas Cowboys-Detroit Lions 26-24
Green Bay Packers-Buffalo Bills 22-0
Indianapolis Colts-Houston Texans 34-37 - hosszabbítás után
Jacksonville Jaguars-New York Jets 31-12
 
csütörtökön játszották:
Los Angeles Rams-Minnesota Vikings 38-31
 
hétfőn játsszák:

Denver Broncos-Kansas City Chiefs 

Videók