Amerikai zászlóba zuhanó macska lopta el a show-t az NFL-játkosok elől

Bár a szezon még csak most kezdődött, azt már kijelenthetjük, hogy megvolt az év elkapása.


Furcsa jelenet szemtanúi lehettek a nézők a Miami Hurricanes - Appalachian State mérkőzésen.

Miközben a pályán a két csapat játékosai a győzelemért harcoltak, a lelátón egy macska okozott riadalmat.

Az állat valahogy beszökött a Hard Rock Stadionba, ahol megcsúszott a homlokzaton és lógni kezdett. A cica először két mellső lábával próbálta magát megtartani, majd már csak egy manccsal kapaszkodva küzdött a lezuhanás ellen.

 

Néhány szurkoló fentről próbált segíteni a bajba jutott állaton ám nem jutott sikerrel. Amikor a macska zuhanni kezdett sokan a fejükhöz kaptak, a riadalmat azonban hamarosan üdvrivalgás váltotta fel.

A Miami Egyetem létesítménymenedzsere, Craig Cromer ugyanis gyorsan kapcsolt, mikor meglátta a szituációt és leoldotta az egyik lelátóra feszített amerikai zászlót.

A textilt aztán feleségével közösen kihúzták, hogy azzal védjék a fentről zuhanó állatot.

A rögtönzött védőháló megtette szolgálatát: a lezuhanó macska egy kisebb megpattanás után megrázta magát, mintha mi sem történt volna, majd a biztonsági szolgálat segítségével távozott a meccsről.

Forrás. 7news.com.au

Borítókép: twitter.com

Videók