Hiába a szurkolói per, 99 év után sem lesz újrajátszás az NFL-ben

Hatalmas vita volt és van az eset miatt.


Egy amerikai szövetségi bíróság csütörtökön elutasította az arra vonatkozó kérelmet, hogy játékvezetői hiba miatt rendeljék el a New Orleans Saints-Los Angeles Rams főcsoportdöntő újrajátszását a profi amerikaifutball-ligában (NFL).

 
Az eset hatalmas felháborodást váltott ki az Egyesült Államokban, s a Saints bérletes szurkolói pert indítottak a louisianai állami bíróságon: azt szerették volna elérni, hogy játsszák újra a találkozót. A liga a szövetségi bíróság elé vitte az ügyet, az pedig úgy határozott: a mérkőzés közben a játékvezetők feladata lett volna felülbírálni a rossz ítéletet, utólag az NFL vezetőjének, Roger Goodellnek erre nincs lehetősége.
 
Az NFL első embere a héten azt mondta, a játékvezetőknek "jelezniük kellett volna a szabálytalanságot".
 
Az NFL részéről a döntés után úgy nyilatkoztak, a bajnokság 99 éves történetében még soha nem volt példa arra, hogy újrajátszanak egy mérkőzést, "hiába volt háború, természeti katasztrófa, terrorizmus vagy járvány".
 
A Nemzeti Főcsoport január 20-i fináléjában a hazai pályán játszó Saints a vezetés megszerzéséért támadott, amikor kevesebb mint két perccel a találkozó vége előtt, a célterülettől alig néhány yardra a Rams szélső védője, Nickell Robey-Coleman legázolta Tommylee Lewis elkapót, még jóval az előtt, hogy a labda odaért volna. Ez szabálytalan, ráadásul fejjel ütközött ellenfele sisakjának, ami szintén büntetendő. A bírók ugyanakkor nem fújtak, a Saintsnek pedig mezőnygólt kellett rúgnia.
 
A Rams később kiegyenlített, majd a hosszabbításban a győzelmet is megszerezte (26-23), így bejutott a hétfő hajnali Super Bowlba, ahol a New England Patriots-cal találkozik.

Videók