Szépített a Lakers az Utah ellen

Két szoros vereség után ezúttal győzni tudtak a Los Angelesiek.


A Los Angeles Clippers 132-106-ra legyőzte a vendég Utah Jazzt az észak-amerikai profi kosárlabdaliga (NBA) rájátszásában szombaton, így a Nyugati főcsoport elődöntőjében az alapszakaszgyőztessel szemben 2-1-re szépített az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharcában.

Az idegenben elszenvedett két szoros vereséget követően a harmadik találkozón jól kezdett a Clippers, amely a második negyedet 11 ponttal megnyerve (37-26) meglépett ellenfelétől. A házigazda a folytatásban is jól tartotta magát, és 38-23-as utolsó negyeddel végül fölényes győzelmet aratott. Folytatás hétfő este, ugyancsak a Staples Centerben.

A szombati mérkőzésen a hazai gárda két meghatározó kulcsembere, Kawhi Leonard és Paul George egyszerre nyújtott remek teljesítményt: előbbi 34 ponttal és 12 lepattanóval, utóbbi 31 ponttal zárt. A rájátszás során másodszor fordult elő, hogy mindketten 30 pont fölött dobtak egy meccsen.

Eredmény, rájátszás, főcsoport-elődöntő:
Nyugati főcsoport:

Los Angeles Clippers-Utah Jazz 132-106

Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 2-1, a Utah javára.

Borítókép: Harry How/Getty Images

Videók