NBA: csökkenthetik a játékosok fizetését

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság első embere, David Stern változtatni szeretne a játékosok fizetésén. A csapatok évente 2.1 milliárd dollárt költenek fizetésekre.


A csütörtöki napon tárgyalásokat folytattak az NBA vezetői és megállapították, hogy a klubok rengeteg pénzt veszítenek el a játékosok fizetésével, ezért elkerülhetetlen lesz a fizetések szabályozása. Az NBA biztosa, David Stern elmondta, hogy egy évben a klubok 2.1 milliárd dollárt (422 milliárd forint) költenek játékosaik fizetésére. A tervezett változtatást nehezen, vagy sehogy sem lesz képes elérni a liga, ugyanis Stern szerint 750-800 millió dollárral csökkenteni kellene a fizetéseket. Hogy miért van szükség a az intézkedésre? A klubok csak idén közel 340-350 millió dolláros veszteséggel fogják zárni a szezont, pedig még el sem kezdődött: „Elfogadhatatlan, hogy a fizetések miatt több csapat jövője is veszélybe került, hiszen ki szeretne tulajdonos lenni egy csapatnál, ha előre tudja, hogy veszteséget fog termelni”- mondta Stern. Adam Silver, az NBA helyettes biztosa elmondta, hogy még ráérnek aggódni emiatt, először a jegyárakról és a szponzorokkal egyeztetnek, és csak utána kezdődhet el a játékosok fizetéséről való tárgyalások.

Papp Bertalan

Videók