NBA: kickboxosnak állt az egykori kosaras

Kickboxosként folytatja pályafutását Darko Milicic, aki tíz idényt töltött el az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban.


A 29 éves szerb center 2012 óta állt NBA-szerződés nélkül, és szerdán a Kickbox Világszövetséggel kötött szerződést, melynek értelmében mérkőzésszervező és versenyző lesz. Saját bevallása szerint akkor kezdett el érdeklődni a küzdősport iránt, amikor egy jótékonysági akció során részt vett egy kickboxos világbajnoki öv elárverezésében. "Arra gondoltam, hogy akár meg is nyerhetném azt az övet" - idézte fel a 213 centis sportoló.

Milicic 2003-ban - LeBron James mögött - másodikként kelt el az amatőrbörzén, három évig erősítette cserejátékosként a Detroit Pistonst, amellyel 2004-ben NBA-bajnok lett. Pályája ezután sem ívelt felfelé: az Orlandónál, a Memphisnél, a New Yorknál, a Minnesotánál és a Bostonnál sem alkotott maradandót.

Videók