NBA: hatalmas üzletre készül a Lakers

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Los Angeles Lakers leakarja igazolni a liga és az Orlando Magic legjobb centerét, Dwight Howardot. A Lakers Andrew Bynumot adná cserébe.


Korábban már beszámoltunk róla, hogy a Brooklyn Nets mindent megtett Dwight Howard leigazolásáért, de a center csapata, az Orlando Magic elutasította az orosz milliárdokból épülő együttes mega ajánlatát. A center a tárgyalások alatt kijelentette, hogy Brooklynba akar igazolni. Miután megtudta, hogy a két csapat nem tudott megegyezni egymással  Howard elmondta, hogy szívesen játszana a Los Angeles Lakers-ben, vagy a Houston Rockets-ben. Érdekesség, hogy a texasi együttes a napokban jelentette be Jeremy Lin szerződtetését.

A Lakers és a Rockets közül az előbbi kész ajánlatot tenni a sztárkosarasért. A kaliforniai együttes a Cleveland Cavaliers-t is belevonná az üzletbe, de az átigazolás két legfőbb személye Howard és Andrew Bynum lenne. A huszonnégy esztendős Bynum-nak a jövő nyáron lejár a szerződése, így a Lakers számára kapóra jönne a csere. A Magic is jól járna, hiszen egy center helyére center érkezne, igaz a két játékost nem lehet összehasonlítani egymással.

Egyes hírek szerint Howard és Bynum mellett Pau Gasol, Metta World Peace, Hedo Turkoglu, Jason Richardson, Glen Davis és Anderson Varejao is csapatot válthatna, amennyiben megszületne a megállapodás. A Lakers minden bizonnyal nem ápol baráti viszonyt az NBA biztosával, David Sternnel, ugyanis a liga mindenható ura állítólag megtorpedózná az üzletet.

Videók