NBA: egy meccsre van a bajnoki címtől a Spurs

A San Antonio Spurs 107-86-ra nyert a címvédő Miami Heat vendégeként az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) nagydöntőjének negyedik mérkőzésén.


Az alapszakaszgyőztes San Antonio két nappal ezelőtt 111-92-re nyert Miamiban, a folytatás pedig még egyoldalúbban alakult. A 13-2-vel kezdő és már 25 ponttal is vezető Spursnak a második félidőben végig kétszámjegyű volt az előnye. A Miami két éve először kapott ki egymás után kétszer a rájátszásban.

Az előző meccsen 29 pontos karriercsúcsot elérő Kawhi Leonard 20 ponttal ezúttal is vezére volt a mezőnyből 57 százalékkal célzó texasiaknak, akiktől 13-an is eredményesek voltak. A túloldalon csak LeBron James remekelt 28 ponttal, a Heat legjobbja egymaga 19 pontot szórt a harmadik negyedben csapata 21-éből, ám végül ez is kevésnek bizonyult.

A vendégektől Tim Duncannek ez volt pályafutása 158. olyan playoff-mérkőzése, amelyen két mutatóban is kétszámjegyű teljesítményre volt képes, ezzel az örökranglista élére ugrott, megelőzve a legendás Magic Johnsont.

A tavalyi finálét 4-3-ra nyerő floridaiak ezzel 3-1-es hátrányba kerültek, a következő találkozóra magyar idő szerint hétfőn hajnalban kerül sor San Antonióban. A döntők történetében még egy csapat sem tudott fordítani 3-1-es hátrányból.

Ha a Spurs odahaza megnyeri az ötödik felvonást, akkor fennállásának ötödik bajnoki címét hódíthatja el.

NBA
Döntő, 4. mérkőzés
Miami Heat - San Antonio Spurs 86 - 107 (17-26, 19-29, 21-26, 29-26)
Legjobb dobók:
James 28, Bosh 12, Jones 11, Wade 10, illetve Leonard 20, Parker 19, Mills 14, Duncan 10
Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-1 a San Antonio javára.

Videók