NBA: David Joerger a Grizzlies új vezetőedzője

David Joergert nevezték ki az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban nyugaton főcsoportdöntős Memphis Grizzlies vezetőedzőjévé.


"Irányításával nemcsak a legjobban védekező csapattá válhatunk, hanem az egész együttes sokat fejlődhet" - olvasható a klub közleményében, amelyben a liga egyik legnagyobb reményű szakemberének nevezték a 39 éves Joergert.

A védekezés specialistájának tartott tréner - aki négy évre szóló szerződést kötött, szezononként kétmillió dolláros fizetésért - az elmúlt két idényben elődjének, Lionel Hollinsnak a segítője volt. Utóbbinak annak ellenére nem hosszabbították meg a szerződését, hogy a csapat történetének legjobb szezonját produkálta, ugyanis nyugaton ötödik helyen zárta az alapszakaszt, majd meglepetésre bejutott a főcsoport fináléjába.

Videók