NBA: Anthony pazar csúcsától a Heat kiütésén át Howard sérüléséig

Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) 91. játéknapján Carmelo Anthony fantasztikus franchise rekordot döntött meg, míg Dwight Howard megsérült.


A Philadelphia 76ers a Washington Wizards együttesét fogadta. A pocsék formában lévő csapatok összecsapását a Wizards kezdte jobban, ugyanis az első negyedben 3 pontos előnyre tett szert. A második felvonásban a hazaiak 12 egységet vertek a vendégekre. A nagyszünet utáni első felvonásban a 76ers 1 ponttal növelni tudta az előnyét. Az utolsó 12 percben a Washington 2 pontot letudott dolgozni a hátrányából, de ez kevés volt a siker kiharcolásához. A találkozót 92-84-re a 76ers nyerte meg. Érdekesség, hogy a Philadelphia a következő öt mérkőzését hazai pályán játssza.

NBA
91. játéknap
Philadelphia 76ers (19-26)
25 23 25 19 92
Washington Wizards (11-33)
28 11 24 21 84
Kulcsjátékosok
Jrue Holiday 21 pont, 3 lepattanó, 6 assziszt, 4 labdaszerzés
Emeka Okafor 15 pont, 17 lepattanó, 2 assziszt, 2 blokk

A Detroit Pistons komoly pofonba szaladt bele az Indiana Pacers otthonában. A hazaiak már az első negyedben 6 pontos előnyre tettek szert. A második 12 percben az indianapolisi alakulat 12 egységgel tovább növelte a két csapat közti különbséget. A harmadik felvonásban a Pistons-nak volt egy 4 pontos fellángolása. Az utolsó játékrészt azonban a Pacers nyerte meg 5 egységgel, így 98-79-re nyerte meg az összecsapást. A Pistons az előző tíz mérkőzéséből csak négyet tudott megnyeri.

NBA
91. játéknap
Indiana Pacers (27-19)
29 25 16 28 98
Detroit Pistons (17-29)
23 13 20 23 79
Kulcsjátékosok
Roy Hibbert 18 pont, 11 lepattanó, 3 assziszt, 1 labdaszerzés, 1 blokk
Greg Monroe 18 pont, 9 lepattanó, 2 blokk

A Boston Celtics a várakozásoknak megfelelően könnyedén verte meg a Sacramento Kingset a TD Gardenben. Az első 12 percben a vendégek 2 pontos előnyre tettek szert, majd a Celtics a második játékrészt 37-14-re nyerte meg. A bostoni alakulat a szezonban még egy negyedben sem dobott ilyen sok pontot! Az utolsó két felvonásban a Kings 3 egységgel dobott több pontot, ennek ellenére a Celtics magabiztosan, 99-81-re nyerte meg az összecsapást. Rajon Rondo súlyos sérülése óta a massachusettsi együttes mind a két mérkőzését megnyerte.

NBA
91. játéknap
Boston Celtics (22-23)
22 37 21 19 99
Sacramento Kings (17-30)
24 14 22 21 81
Kulcsjátékosok
Kevin Garnett 13 pont, 9 lepattanó, 5 assziszt, 1 labdaszerzés, 2 blokk
Tyreke Evans 19 pont, 11 lepattanó, 2 assziszt, 3 labdaszerzés

Nehezen lendült játékba a New York Knicks az Orlando Magic elleni mérkőzésén, ennek ellenére magabiztos győzelmet könyvelhetett el a manhattani alakulat. Az első két játékrészben döntetlenre végeztek a csapatok, majd a második félidőben a hazaiak 16 pontot vertek a vendégekre, így 113-97-re nyerték meg az összecsapást. Carmelo Anthony sorozatban a 30. találkozóján jegyzett minimum 20 pontot, ezzel megdöntötte Richie Guerin franchise rekordját, amely 51 éven keresztül ”tartotta” magát.

NBA
91. játéknap
New York Knicks (28-15)
31 20 28 34 113
Orlando Magic (14-31)
31 20 22 24 97
Kulcsjátékosok
Tyson Chandler 21 pont, 7 lepattanó, 5 assziszt
J.J. Redick 29 pont, 3 lepattanó, 1 assziszt

Pár órával Rudy Gay megszerzése után a Toronto Raptors egy szoros mérkőzésen kapott ki az Atlanta Hawks otthonában. Az első játékrészben a kanadai együttes 3 egységgel dobott több pontot, mint a hazaiak. A második felvonásban a Raptors 7 ponttal növelni tudta az előnyét. A nagyszünet utáni első negyedben a georgiai alakulat 16 pontot vert a Torontóra. A vendégek az utolsó felvonásban mindent megtettek a győzelemért, sőt az utolsó percre 3 pontos előnnyel fordulhattak, de a Hawks Al Horford 4 egységével 93-92-re megnyerte a találkozót. A Raptors sorozatban a harmadik mérkőzését veszítette el.

NBA
91. játéknap
Atlanta Hawks (26-19)
20 25 30 18 93
Toronto Raptors (16-30)
23 32 14 23 92
Kulcsjátékosok
Al Horford 22 pont, 10 lepattanó, 6 assziszt, 3 blokk
DeMar DeRozan 23 pont, 4 lepattanó, 2 assziszt, 2 labdaszerzés

A Miami Heat nyerte meg a játéknap csúcsrangadóját. A címvédő a Brooklyn Nets otthonába látogatott el. A floridai együttes az első negyedben 10 pontos előnyre tett szert. A Nets a második 12 percben egalizálta az eredményt. A harmadik játékrészben a Heat 22 ponttal erősebbnek bizonyult a brooklyni csapatnál. A hazaiak az utolsó felvonásban 2 pontot letudtak dolgozni a hátrányukból, ennek ellenére a Heat meglepően simán, 105-85-re nyerte meg a mérkőzést. A Nets az előző 13 Heat elleni mérkőzését elveszítette. Érdekesség, hogy Deron Williams-ékre egy nagyon nehéz sorozat vár, ugyanis a következő két összecsapásukon a Chicago Bullst és a Los Angeles Clipperst fogadják majd.

NBA
91. játéknap
Brooklyn Nets (27-19)
20 29 14 22 85
Miami Heat (29-13)
30 19 36 20 105
Kulcsjátékosok
Brook Lopez 21 pont, 7 lepattanó, 2 assziszt, 1 labdaszerzés, 3 blokk
LeBron James 24 pont, 9 lepattanó, 7 assziszt. 2 labdaszerzés

A Bulls a Milwaukee Bucks otthonában lépett pályára a minap. A mérkőzés előtt fontos megemlíteni, hogy Derrick Rose már elkezdte a teljes intenzitású edzéseket. Nos, az illinoisi alakulat az első félidőben 18 pontos előnyre tett szert. A nagyszünet utáni első felvonásban a Bucks 7 egységet letudott dolgozni a hátrányából. A Bulls az utolsó felvonást 5 egységgel húzta be, így 104-88-ra verte meg a BMO Harris Bradley Centerben a hazaiakat. Érdekesség, hogy a Bulls egy elképesztő rekordot állított be. A Chicago az előző 41 olyan mérkőzését, amelyen legalább 100 pontot jegyzett megnyerte, erre az NBA történelmében eddig csak a San Antonio Spurs (2003-2005) volt képes.

NBA
91. játéknap
Milwaukee Bucks (24-20)
19 18 31 20 88
Chicago Bulls (28-17)
23 32 24 25 104
Kulcsjátékosok
Samuel Dalembert 14 pont, 13 lepattanó, 4 blokk
Nate Robinson 24 pont, 2 lepattanó, 4 assziszt, 3 labdaszerzés

A Los Angeles Clippers továbbra is Chris Paul nélkül kénytelen játszani. Az irányítónak a jobb térde sérült meg pár nappal ezelőtt. A kaliforniai együttes tegnap a Minnesota Timberwolves otthonában lépett pályára. Az első felvonásban a T-Wolves 2 pontos előnyre tett szert. A második 12 percben a Clippers 4 egységgel átvette a vezetést. Az utolsó két felvonást 2 ponttal nyerte meg a Los Angelesi alakulat, így 96-90-re győzedelmeskedett a Target Centerben. A Timberwolves az előző öt összecsapását elveszítette.

NBA
91. játéknap
Minnesota Timberwolves (17-25)
25 23 23 19 90
Los Angeles Clippers (34-13)
23 29 24 20 96
Kulcsjátékosok
Nikola Pekovic 17 pont, 12 lepattanó, 1 assziszt, 1 blokk
Blake Griffin 26 pont, 13 lepattanó, 3 labdaszerzés

A San Antonio Spurs megállíthatatlan. A texasi együttes az előző játéknapon a Charlotte Bobcatset ütötte ki hazai pályán. Az első negyedben a Spurs csak 2 pontot vert a vendégekre. A második játékrészben a hazaiak 10 egységgel növelni tudták az előnyüket. Az utolsó két felvonásban megismétlődött az, ami az első félidőben, azaz a San Antonio 12 ponttal dobott többet a Bobcats-nél. Tony Parkerék 102-78-ra verték meg a Charlotte-ot, így az előző 17 hazai mérkőzésüket megnyerték! Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Spurs 9 találkozó óta veretlen.

NBA
91. játéknap
San Antonio Spurs (37-11)
25 24 25 28 102
Charlotte Bobcats (11-34)
23 14 23 18 78
Kulcsjátékosok
Tony Parker 22 pont, 2 lepattanó, 7 assziszt, 3 labdaszerzés
Kemba Walker 16 pont, 6 lepattanó, 4 assziszt, 2 labdaszerzés

A Denver Nuggets is remek formában van. A coloradói együttes ezt a Houston Rockets ellen be is bizonyította. Az első félidőben, még nem játszott jól a Nuggets, ugyanis a vendégek 1 pontos előnyre tettek szert. A második félidő sem kezdődött túlságosan jól a hazaiak számára, ugyanis a Rockets 2 egységgel növelni tudta az előnyét a harmadik játékrészben. A denveri alakulat az utolsó 12 percre magára talált és 11 pontot vert a vendégekre, így 118-110-re megnyerte az összecsapást. Danilo Gallinari-ék az előző öt összecsapásukon nem találtak legyőzőre.

NBA
91. játéknap
Denver Nuggets (29-18)
29 27 27 35 118
Houston Rockets (25-23)
29 28 29 24 110
Kulcsjátékosok
Danilo Gallinari 27 pont, 5 lepattanó, 2 assziszt, 4 blokk
Jeremy Lin 22 pont, 1 lepattanó, 5 assziszt, 1 labdaszerzés, 1 blokk

A Utah Jazz a Houston Rockets elleni csúfos zakót leszámítva remekül játszik hazai pályán. A Salt Lake-i együttes tegnap a New Orleans Hornets ellen nyert 104-99-re, pedig Gordon Hayward vállsérülés miatt nem játszhatott a Jazz-ben. A Hornets az előző két mérkőzését elveszítette, igaz a Jazz előtt a Los Angeles Lakers otthonában játszott. Nos, a Utah a 2012/2013-as idényben eddig 21 mérkőzést játszott hazai pályán, ebből 16-ot sikerrel vett, azaz a EnergySolutions Arena-ban szinte verhetetlen a Paul Millsap által vezette alakulat.

NBA
91. játéknap
Utah Jazz (25-21)
19 32 27 26 104
New Orleans Hornets (15-31)
29 18 28 24 99
Kulcsjátékosok
Paul Millsap 25 pont, 10 lepattanó, 1 assziszt, 2 blokk
Greivis Vasquez 17 pont, 3 lepattanó, 13 assziszt, 1 labdaszerzés

A Phoenix Suns törte meg a Los Angeles Lakers hárommérkőzéses győzelmi sorozatát. A Suns az első 12 percben 4 pontos előnyre tett szert. A második felvonásban a Lakers kiegyenlített. A vendégek a harmadik játékrészben 10 pontos előnyre tettek szert, de a Phoenix az utolsó negyedben megfordította az eredményt. A Suns 92-86-ra nyert a Lakers ellen, amelyben Dwight Howard rásérült a korábbi vállsérülésére. Érdekesség, hogy a Lakers a franchise történelmében először zárt egy hónapot 0-7-es idegenbeli mérleggel!

NBA
91. játéknap
Phoenix Suns (16-30)
26 15 22 29 92
Los Angeles Lakers (20-26)
22 19 32 13 86
Kulcsjátékosok
Michael Beasley 27 pont, 6 lepattanó, 1 assziszt, 5 labdaszerzés
Kobe Bryant 17 pont, 5 lepattanó, 9 assziszt, 2 labdaszerzés

Videók