Magyar játékos is lesz az NBA draftján

Maronka Zsombor hamarosan Dallasba utazik.


A Joventut Badalona mindössze 18 éves kosárlabdázója, Maronka Zsombor jelentkezett az észak-amerikai profiliga (NBA) játékosbörzéjére, a draftra.

Az 208 centiméter magas játékos az M1 aktuális csatornán elmondta, hamarosan Dallasba utazik, ahol az őt képviselő ügynökségnek van egy edzőközpontja, itt pedig várhatóan több NBA-csapat megfigyelőjének is megmutathatja magát előzetesen a társaival együtt.

Az évek óta Spanyolországban légióskodó magyar kosaras a legtöbbször a klub harmadosztályú együttesében kapott lehetőséget, és a gárdával a mostani idényben kiharcolta a feljutást, ráadásul a felnőttek között bemutatkozott az élvonalban, illetve az Európa Kupában is.

Maronka Zsombor elmondta, az elmúlt szezonban mentálisan és fizikálisan is sokat erősödött, várhatóan a következő idényben is inkább az immáron másodosztályú csapatban kap majd szerepet, de bízik benne, hogy egyre többször számítanak majd rá az ACB Ligában érdekelt felnőtteknél is.

Borítókép: hunbasket.hu

Videók