Kiesett a rájátszásból, majd elküldte edzőjét a Philadelphia 76ers

A tréner hét idényen át irányította a csapatot.


Azután, hogy kiesett a rájátszásból, menesztette Brett Brown vezetőedzőt az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Philadelphia 76ers.

A szakvezető hét idényen át irányította a csapatot, mellyel a mostani alapszakaszt 43/30-as győzelmi mutatóval zárta, ám a playoff első körében a Boston Celtics 4-0-s összesítéssel megálljt parancsolt neki.

Brown összesített mérlege 221/344 volt a 76ersnél, ahol az első éveiben próbálta újraépíteni az együttest: az első három idényében mindössze 47 győzelmet aratott. Ennek köszönhetően az amatőr játékosbörzéken olyan kosárlabdázókat draftoltak, mint a későbbi All Star Joel Embiid és Ben Simmons, és bár a Philadelphia kétszer is eljutott a Keleti főcsoport elődöntőjéig, ott mindkétszer búcsúzott. 

Borítókép: Kim Klement-Pool/Getty Images

Videók