Karácsonyi ajándék az NBA szerelmeseinek

Közvetlenül karácsony előtt kezdődhet az új szezon.


Közvetlenül karácsony előtt kezdődhet az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) következő szezonja.

Egybehangzó amerikai sajtóinformációk szerint a liga pénteken a december 22-ei rajtot javasolta a klubtulajdonosoknak. A megbeszélésen döntés még nem született, a hónap végéig még egyeztetnek a játékosok szakszervezetével is.

A terv az, hogy a koronavírus-járvány miatt az alapszakasz némileg rövidebb lesz a megszokottnál, 82 helyett minden csapat 70-72 mérkőzést játszik majd. Ezzel lehetővé válna a júniusi idényzárás, azaz elkerülhető lenne az ütközés a jövő nyárra halasztott tokiói olimpiával, amely a tervek szerint július 23-án kezdődik.

Ezen kívül további intézkedések várhatóak a programmal kapcsolatban annak érdekében, hogy csökkentsék az utazások és a kontaktok számát. Az indianapolisi All Star hétvége várhatóan elmarad, az előző szezont lezáró buborék-rendszerrel azonban egyelőre nem terveznek.

Az NBA 2019/20-as idényét Orlandóban fejezték be, a beköltözött csapatok közül a Los Angeles Lakers bizonyult a legjobbnak, amely két hete története 17. bajnoki címét ünnepelhette. 

Borítókép: Douglas P. DeFelice/Getty Image

Videók