Ez ám a bombahír: Dwight Howard a Los Angeles Lakersben folytatja

Négy csapatot érintő csereügylet keretében a Los Angeles Lakershez szerződik Dwight Howard, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) jelenlegi legjobb centere.


Az Orlando Magicet elhagyó, 2008-ban olimpiai bajnok játékos - aki a londoni játékokat sérülés miatt hagyja ki - a legutóbbi szezon végén kérte együttesét arra, hogy engedje el, mert máshol szeretné folytatni pályafutását.

Howard végül úgy kerülhetett a Lakershez, hogy a Magic a Denver Nuggetstől megkapja Arron Afalót és Al Harringtont, a Philadelphia 76erstől pedig Nikola Vucevicet és Maurice Harklesst. A philadelphiaiak a Lakerstől megszerezték Andrew Bynumot és a Magictől Jason Richardsont, míg a Nuggets a jelenleg az amerikai válogatottal az olimpiai elődöntőre készülő Andre Iguodalával (Philadelphia) erősödött.

Howard nagyon komoly erősítést jelent a legutóbbi két szezonban csak a rájátszás második köréig jutott, előtte viszont kétszer is bajnoki címet szerzett Lakersnek, melyben többek között Kobe Bryanttel, Pau Gasollal és Steve Nash-sel játszhat majd együtt.

A csereügyletre már mind a négy csapat áldását adta, ám ahhoz, hogy hivatalossá váljon, pénteken a ligának is el kell fogadnia.

Videók