Egy baki miatt hárommillió dollárt fizetett vissza az egykori cserejátékosnak az ügynöke

Bill Duffy közel két évtizeden át rendszerességgel törlesztett korábbi ügyfelének.


Egy korábban viszonylag ismeretlen kosárlabdázó, Anthony Carter és ügynöke, Bill Duffy közel két évtizeddel ezelőtti ügye zárult le a napokban azzal, hogy utóbbi a hibáját kompenzálva kifizette ügyfelének egy hárommillió dolláros összeg utolsó részletét.

A New York Times cikke szerint Anthony Carter 13 évet töltött az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban (NBA), amelyben kiegészítő embernek számított, karrierje során 623 mérkőzésen lépett pályára, 4,8 pontos átlaga volt 2,1 lepattanóval és 3,8 gólpasszal. Pályafutása legemlékezetesebb mérkőzését a Miami Heat színeiben játszotta a 2003-as Keleti főcsoport-elődöntő harmadik találkozóján, amikor a New York Knicks elleni összecsapást a dudaszó pillanatában szerzett kosarával ő döntötte el.


(Kép: Andrew D. Bernstein/NBAE via Getty Images)

Carternek volt egy opció a szerződésében, amelyet ha a 2002/03-as idény végén érvényesít, akkor a következő szezonban 4,1 milliós fizetésért maradhatott volna a Miami játékosa, ami annak fényében, hogy éppen akkor karrierje leggyengébb évén volt túl, tökéletesen megfelelt volna neki. Carter élt is volna ezzel a lehetőséggel, az ügynöke azonban elfelejtette ezt jelezni a klub felé a megadott határidőig.

Ez azt jelentette, hogy Carter szerződése lejárt, és végül csak a San Antonio Spurs kínált neki szerződést, de csupán az NBA-minimálbért jelentő 750 ezer dolláros fizetéssel.


(Kép: Ronald Martinez via Getty Images)

Duffy - aki az NBA jelenlegi egyik legnagyobb sztárjának, a szlovén Luka Doncicnak is az ügynöke - elismerte a hibáját, és az azóta eltelt időszakban éves rendszerességgel törlesztett korábbi ügyfelének, a nagyjából hárommillió dolláros "kárt" pedig mostanra rendezte.

Érdekesség, hogy az ügynök hibájával, illetve Carter szerződésének lejártával a Heat vezetői számára nem várt anyagi lehetőség adódott - belefértek a fizetési plafonba -, így le tudták igazolni a Los Angeles Clipperstől Lamar Odomot, akit aztán egy év után elcseréltek a Los Angeles Lakershez, megszerezve Shaquille O'Nealt. A legendás center két évvel később története első NBA bajnoki címéhez segítette a Miamit.

Kép: Brian Babineau/NBAE via Getty Images

Videók