Edzőcsere a Golden State csapatánál

Leváltották Don Nelsont hívják az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Golden State Warriors legendás vezetőedzőjét.


Hivatalossá vált, hogy a Warriors csapatától elküldték Don Nelsont és a helyére kinevezték a negyvenhat éves Keith Smartot.

A 70 éves Nelson tizenkét évig volt a Golden State vezetőedzője, ez idő alatt csak egy alkalommal sikerült a rájátszásba vezetnie a csapatot. Nyáron új tulajdonosok kezébe került a klub és ők nem Nelson irányításával képzelték el a folytatást. A mester az elbocsátás ellenére nem járt rosszul, ugyanis hatmillió dollárt kapott a tulajdonosoktól.

Az új edző, Keith Smart 1987-ben egyetemi bajnoki címet nyert az Indiana Hoosiers játékosaként. Két évvel később szerződtette őt a San Antonio Spurs csapata, ahol két mérkőzést játszott. Edzőként 2002-ben mutatkozott be az NBA-ben, akkor a Cleveland Cavaliers szezon közben nevezte ki. 2003-ban pedig a Golden State Warriors segédedzője volt.

Papp Bertalan

Videók