A liga biztosa szerint vonzóbbá kell tenni a New Orleans Hornsetset

A NBA biztosa David Stern egy hosszabb nyilatkozatában elmondta, hogy jövőre mindenképpen új tulajdonosa lesz a New Orleans Hornets-nek, de egy picivel vonzóbbá kell tenni.


Múlt hónap végén David Stern bejelentette, hogy az NBA-ben szereplő New Orleans Hornets tulajdonjogát a liga vette meg, ugyanis az előző tulajdonos George Shinn közölte, hogy a negatív nézőcsúcs és az ezzel járó veszteséges szezonok miatt nem tudja tovább fenntartani a csapatot. Stern, ekkor arról beszélt, hogy 300 millió dollárért meg lehet vásárolni a franchiset, de csakis olyan jelentkezőket várnak, akik a városban tartanák a klubbot. Azóta nem lehet hallani az üzletről, de a liga biztosa az ESPN-nél járt, ahol elmondta, hogy a lockout veszélyétől függetlenül jövőre őj tulajdonosa lesz a csapatnak: Továbbra is támogatjuk a Hornetset, biztosítunk számára igazolási lehetőséget. Tárgyaltunk a város polgármesterével, akivel együttműködési szerződését kötöttünk. - mondta Stern.

Az eddigi elképzelésekkel ellentétben Stern rejtélyesen azt mondta, hogy Seattle, Las Vegas, Anaheim és Vancouver is érdeklődik egy esetleges franchise iránt, tehát az is elképzelhető, hogy a Hornets elköltözik New Orleansból.

Videók