A Lakers magabiztos győzelmével kezdődött a döntő

Ugyan sok van még hátra, de ez egy önbizalomnövelő siker lehetett.


A Los Angeles Lakers szerdán 116-98-ra nyert a Miami Heat ellen az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) döntőjének első mérkőzésén.

A negyedik címükre hajtó floridaiak kezdték jobban a finálét, 13 ponttal elhúztak, ám a Lakers egy 21-5-ös rohammal válaszolt, és a nyitónegyed végére már előnyben volt. A folytatásban a kaliforniai gárda hibátlanul büntetőzött, emellett a nagyszünetben már 11 triplánál tartott - ez klubcsúcsbeállítás a rájátszásban -, és félidőben 65-48-ra vezetett.

A Heat a folytatásra a lábsérülést szenvedett, szlovén Európa-bajnok Goran Dragic nélkül állt ki, és csak a bokáját meghúzó Jimmy Butler jeleskedett, Bam Adebayo pedig vállsérülés miatt keveset játszott. Közben a túloldalon a sztárok közül LeBron James minden mutatóban remekelt, az első döntőjét játszó Anthony Davis pedig egyeduralkodó volt a palánkok alatt. A harmadik negyedben már 30 pont fölé nőtt a különbség, ezzel gyakorlatilag eldőlt a találkozó, még ha a hajrában a Miami meg is felezte hátrányát.

A Lakersben Davis 34 ponttal, az 50. döntős meccsén szereplő James 25 ponttal, 13 lepattanóval és 9 gólpasszal rukkolt elő, a Heatben Butler 23 pontig jutott. A zárt kapus finálé magyar idő szerint szombaton hajnalban folytatódik a koronavírus-járvány miatt kialakított orlandói "buborékban".

Eredmény, döntő:
Los Angeles Lakers-Miami Heat 116-98
A négy győzelemig tartó párharc állása: 1-0

Borítókép: Jesse D. Garrabrant/NBAE via Getty Images

Videók