60 pontott dobott utolsó meccsén a legendás Kobe Bryant

Utolsó meccsén lépett pályára az NBA-ben a Los Angeles Lakers legendája, Kobe Bryant, a Fekete Mamba.


 
20 év után fújt visszavonulót Kobe Bryant, aki a Utah Jazz ellen búcsúzott a Staples Centertől és a profi kosárlabdától. A legenda visszaforgatta az idő kerekét, 209 óta nem volt arra példa, hogy 50 pont felett teljesítsen, az utolsó negyedben 23-at szórt, csapata végül101-96-ra nyert.
 
Azt már csak zárójelben tesszük hozzá, hogy a Lakers még nem zárt ilyen pocsék szezont a franchise létezése óta…
 
 

 
 
„Hihetetlen elhinni, hogy így búcsúzhattam, még mindig sokkhatás alatt vagyok” – mondta a meccs után Kobe. 
 
Az utolsó percben már mindenki talpon volt, ekkor Kobe eleresztette egy hármast 59 másodperccel a vége előtt, majd még egyet, amikor már csak 31 másodperc volt hátra, ezzel fordított 97-96-ra. Adott egy gólpasszt, majd büntetőzött is egyet és győzelemre vezette a csapatát.
 
„A tökéletes befejezés a bajnoki cím lett volna – mondta mosolyogva. – Mindent megtettem, igazi show-t próbáltam varázsolni, amennyire csak tehettem. Nagyon jó érzés, hogy ilyen teljesítménnyel búcsúzhattam.”
 
 

 
 
Bryant karriercsúcsot állított be azzal, hogy 50 dobást eresztette el, 2009 óta nem dobott ennyi pontot, ötödik legmagasabb pontmennyiségét érte el, és a legidősebb játékos lett az NBA-ben, aki elérte az 50 egységet.
 
Bryant 20 évet pattogtatott az NBA-ben, mérlege öt bajnoki gyűrű, 18 All-Star-szereplés. Ő az ötödik, aki 20 szezont teljesített a ligában, de az első, aki mindezt egyetlen csapatban abszolválta. 1346-szor lépett pályára az alapszakaszban, ezeken 33 643 pontot szerzett.
 
Bryant így búcsúzott a szurkolóktól a mérkőzés után:
 
 

 
 
„A legfontosabb, hogy mindig egységesek maradtunk, bármi történt is. Mindig a szívemben maradtok, tiszta szívből köszönök mindent, nagyon szeretlek titeket. 
 
Folyamatosan az járt a fejemben, hogy 20 évet játszottam le úgy, hogy mindig azt kiabálták, hogy passzolj! Most pedig csak azt hallottam, hogy ne passzolj” – mondta nevetve. 
 
 

 
 
Egyébként LA-ben egész nap őt éltették, minden dobása után hatalmas ováció tört ki a csarnokban és annak környékén is.
 
Magic Johnson szerint az utóbbi 20 éve legnagyobb híressége lett a városban, és a legnagyobb, aki valaha viselte a lila-arany színkombinációt…
 
 
 
 

 

Oaklandben a Golden State Warriors egy pillanatig sem hagyott kérdést afelől, hogy minden idők legjobb alapszakasz-mérlegével fejezze be szereplését. Steve Kerr együttese 125-104-re győzte le a vendég Memphis Grizzlies együttesét. Érdekesség, hogy a Warriors vezetőedzője játékosként annak a Chicago Bullsnak volt a tagja, amelynek az 1996/97-es idényben felállított, mindeddig megdönthetetlennek hitt rekordját most tanítványai átadták a múltnak.
 
 

 
 
A találkozó legjobbja Stephen Curry volt, aki 46 pontot szerzett, közte tíz hárompontossal, e tekintetben pedig elképesztő rekordot jelentő 402-vel zárta az alapszakaszt.
 
 

 
 
Eredmények:
Boston Celtics-Miami Heat 88-98
Brooklyn Nets-Toronto Raptors 96-103
Charlotte Hornets-Orlando Magic 117-103
Cleveland Cavaliers-Detroit Pistons 110-112 - hosszabbítás után
Washington Wizards-Atlanta Hawks 109-98
Chicago Bulls-Philadelphia 76ers 115-105
Dallas Mavericks-San Antonio Spurs 91-96
Houston Rockets-Sacramento Kings 116-81
Milwaukee Bucks-Indiana Pacers 92-97
Minnesota Timberwolves-New Orleans Pelicans 144-109
Golden State Warriors-Memphis Grizzlies 125-104
Los Angeles Lakers-Utah Jazz 101-96
Phoenix Suns-Los Angeles Clippers 114-105
Portland Trail Blazers-Denver Nuggets 107-99
 
A rájátszás párosítása:
Kelet: Cleveland Cavaliers (1.)-Detroit Pistons (8.) Toronto Raptors (2.)-Indiana Pacers (7.) Miami Heat (3.)-Charlotte Hornets (6.) Atlanta Hawks (4.)-Boston Celtics (5.)
 
Nyugat: Golden State Warriors (1.)-Houston Rockets (8.) San Antonio Spurs (2.)-Memphis Grizzlies (7.) Oklahoma City Thunder (3.)-Dallas Mavericks (4.) Los Angeles Clippers (4.)-Portland TrailBlazers (5.)

 

Videók