409 millió forint – Ennyit ért valakinek a legendás kosárlabdázó meze

Rekordáron kelt el Michael Jordan 1983-as meze.


Rekordáron, 1,38 millió dollárért (409 millió forintért) kelt el egy szombati aukción Michael Jordan meze, amelyet a legendás kosárlabdázó még NBA-s szereplése előtt, észak-karolinai egyetemi csapatában viselt.

A gárda a játékos hathatós közreműködésének köszönhetően nyerte meg az 1982/83-as bajnokságot, Jordan pedig kiérdemelte az év játékosa címet. A Heritage Auctions árveréséről beszámolva a USA Today azt emelte ki, hogy ezzel megdőlt az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság egykori legnagyobb alakjának egy korábbi csúcsa: az 1986/87-es, már profi szezonjában hordott mezéért tavaly októberben 480 ezer dollárt adott a nyertes licitáló.

Az 58 éves Jordan kétszeres olimpiai aranyérmes (1984, 1992), az NBA-ben a Chicago Bullsszal hatszor nyert bajnoki címet. Tizennégy profi idénye alatt játszott a Washington Wizards csapatában is, innen vonult vissza 2003-ban. Jelenleg a Charlotte Hornets tulajdonosa. Karrierje során ötször választották meg az NBA legértékesebb játékosának, tízszer volt a liga gólkirálya, s 14 alkalommal lépett fel All Star-meccseken. Mérkőzésenként átlagosan 30,1 pontot gyűjtött, 6,2 lepattanót szerzett és 5,3 gólpasszt adott.

Borítókép: Aurelien Meunier/Getty Images

Videók