A Lakers bejutott a rájátszásba, a Golden State-nek véget ért a szezon

A Los Angeles Lakers bejutott a nyugati negyeddöntőbe, a Golden State Warriors számára viszont befejeződött a szezon az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA), melynek kedden rajtolt a kieséses szakasza.


A nemrég bevezetett playin tornán a főcsoportok 7-10. helyezettjei érdekeltek. Első körben hetedik és nyolcadik helyezettek csapnak össze egymással, illetve a kilencedik és tizedik helyen végzők. Az előbbi mérkőzések győztesei készülhetnek a negyeddöntőre, a vesztesek pedig a kilencedikek és tizedikek meccsének győztesével mérkőznek meg rájátszásért.

A nyugati 9-10. helyezettek összecsapásán az elmúlt tíz évben négy bajnoki címet szerzett Golden State meglepetésre simán, 118-94-re kikapott Sacremantóban, a Kingsből Keegan Murray 32 ponttal járult hozzá a sikerhez. A Warriors ászai közül a triplakirály Stephen Curry 22 pontot dobott, Klay Thompson viszont egyszer sem talált a gyűrűbe. A Golden State ezzel búcsúzott, a Kings pedig a 8-9. helyezettek csatáját elvesztő New Orleansszel találkozik pénteken a playoffba kerülésért.

A Golden State Warriors-Sacramento Kings mérkőzés összefoglalója:

A Pelicans ugyanis hazai pályán 110-106-ra alulmaradt a Lakersszel szemben, melyben az NBA-pontrekorder LeBron James 23, Anthony Davis pedig 20 ponttal zárt. A házigazdáknál Zion Williamson 40 pontot és 11 lepattanót gyűjtött, de a hajrában sérülés miatt nem lehetett a pályán. A Lakersre a nyugati negyeddöntőben a címvédő Denver Nuggets vár. A Keleti főcsoport playin tornáját szerdán és pénteken rendezik. A klasszikus rájátszás a főcsoport-negyeddöntőkkel szombaton indul.

A New Orleans Pelicans-Los Angeles Lakers mérkőzés összefoglalója: 

(Borítókép: Facebook / Los Angeles Lakers)

Videók