Tömegverekedés és öt kiállítás az NBA-ben

Parázs találkozót játszott a Timberwolves és az Orlando.


 Ritka jeleneteknek lehettek tanúi azok, akik végigkövették a Minnesota Timberwolves és az Orlando Magic összecsapását.

A találkozó harmadik negyedében Mo Bamba és Austin Rivers kerültek összetűzésbe a Magic kispadja előtt, majd pár ököllel leadott ütés után már több játékos és az edzői stáb tagjai is bekapcsolódtak a bunyóba.

A játékvezetőnek végül sikerült véget vetni a tömegverekedésnek, ezt követően pedig öt játékost állított ki, két Magic és három Wolves játékost.

A mérkőzést végül az Orlando Magic nyerte, 120-127-es végeredménnyel.

A játékosok büntetéséről még nem döntöttek, de várhatóan eltiltást kapnak majd a cselekedetért.

Fotó: David Berding/Getty Images

 

Videók