A nap, amikor Jordan felajánlotta Madonnának, hogy jobban kielégíti, mint Pippen

Az NBA bugyraiból mindig zseniális történetek kerülnek elő. - TOP5: Ezt is sokan olvasták a Sport365-ön.


Volt, amiben Scottie Pippen Michael Jordan fölé tudott kerekedni.

Scottie Pippent tartják Michel Jordan legjobb „fegyverhordozójának”. Bár a játékos kicsit mindig Jordan árnyékában élt, mindenki egyöntetűen úgy gondolja, hogy főszerepe volt a Bulls szárnyalásában. Pippen tökéletesen egészítette ki a „Levegő Urát”, annak ellenére, hogy mindenki azt feltételezte róla, hogy a játék egyik aspektusában sem képes felülmúlni bálványát.

A pályán talán Jordan nyerte kettejük csatáját, az életben azonban sokszor Pippen jött ki győztesként. Erről a Bikák akkori másodedzője, Johnny Bach többször is nyilatkozott.

A szakember zseniális anekdotákat tudott a két sztárról, amelyek közül talán kiemelkedik a játékosok harca a popdíva, Madonna kegyeiért.
Az énekes a kétezres évek elején rövid kapcsolata volt Pippennel, ami miatt Jordan nagyon féltékeny volt. nem akarta, hogy „tanítványa” jobb legyen nála, ezért megpróbálta elcsábítani a popsztárt.

"Látnia kellett volna azokat a lányokat, akik Pippenre vártak mindenütt, ahol jártunk. Madonna minden alkalommal felvette őt egy pezsgőfürdős limuzinnal, amikor Los Angelesbe mentünk. Michael mindig azt mondta neki, hogy ő jobban ki tudná elégíteni őt, de Madonna azt mondta neki: erre nincs esélyed” – emlékezett vissza anno Phil Jackson asszisztense.

Ugyanakkor nem Pippen volt az egyetlen Bulss-sztár Madonna életében. Az énekesnek viharos kapcsolata volt Dennis Rodmannel is. A Féreg becenevű játékos később így emlékezett vissza erre az időszakra.

„Madonna az mondta nekem, ha teherbe ejtem, 20 millió dollárt ad nekem. Las Vegasban játszottam, amikor felhívott, hogy peteérése van. Mondtam neki, hogy 5 óra múlva ott leszek.”

Forrás: marca.com

Borítókép: nba.com, GettyImages

Videók