NBA rekordot döntve gálázott a címvédő

Elképesztő mennyiségű pontot termeltek.


A címvédő Golden State Warriors 142-111-re nyert a Denver Nuggets vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) legutóbbi játéknapján úgy, hogy megdöntötte az első negyedben szerzett pontok rekordját.
 
Stephen Curry és Klay Thompson egyaránt 31, Kevin Durant pedig 27 ponttal járult hozzá a Warriors sikeréhez. A címvédő az első 12 percben 51 pontot szerzett, s erre korábban még nem volt példa az NBA történetében. Az eddigi csúcsot jelentő 50 pontot öt csapat érte el, legutóbb, 1990-ben a Phoenix Sunsnak sikerült ez a bravúr.
 
A Golden State mellett az Atlanta és a Philadelphia is 140 pont fölé jutott a játéknapon, amelynek során a Hawks az Oklahoma Cityt, a 76ers pedig a Minnesotát győzte le saját közönség előtt. 
 
A Miami Heat az idénybeli legnagyobb különbségű vereségét szenvedte el Milwaukee-ban, ahol a házigazda Bucks 124-86-ra nyert. A hazaiaknál a görög Jannisz Antetokounmpo pályafutása 13. tripla-dupláját érte el 12 dobott ponttal, valamint 10-10 lepattanóval és assziszttal.
 
A Chicago Bulls sorozatban nyolcadszor kapott ki, ezúttal Los Angelesben, a Lakers vendégeként.
 
Eredmények:
Denver Nuggets-Golden State Warriors 111-142
Indiana Pacers-Phoenix Suns 131-97
Philadelphia 76ers-Minnesota Timberwolves 149-107
Atlanta Hawks-Oklahoma City Thunder 142-126
Milwaukee Bucks-Miami Heat 124-86
Los Angeles Lakers-Chicago Bulls 107-100 

Videók