Red Sox – Yankees: Kezdődik a baseball „El Clásicója”

Csütörtökön az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) 16. játéknapját rendezték meg, de már mindenki a pénteken kezdődő Boston Red Sox – New York Yankees csúcsderbikre készül, amelynek az első mérkőzése történelmi lesz.


Április 20-án, azaz a mai napon veszi kezdetét a Boston Red Sox és a New York Yankees három mérkőzésből álló csatája. A legelső Red Sox – Yankees mérkőzést 1901. április 26-án rendezték meg, azóta minden egyes szezonban összetalálkozott ez a két csapat, hihetetlenül feszült mérkőzéseket játszva egymás ellen. Érdekesség, hogy a New York és a Boston is az Amerikai Liga Keleti divíziójában szerepel.

A két csapat pénteki összecsapása lesz a 2,101. mérkőzésük. Ami az örök mérleget illeti: a New York Yankees 1,132-szer hagyta el a pályát győztesként, míg a Boston Red Sox 954 alkalommal győzte le ősi riválisát. A két csapat mérlegében, még 14 döntetlent találunk, de erre a napjainkban már nem lehet példa. A Yankees 2000. június 19-én 22-1-re győzte le a Red Sox-t. Ez volt a két csapat közti legnagyobb különbségű győzelem.

A politika színterén is komoly ”károkat” okozott a New York Yankees és a Boston Red Sox rivalizálása. 2007-ben a massachusettsi alakulat bejutott a World Series-be, sőt mi több, söpréssel meg is nyerte azt a Colorado Rockies ellen. A nagydöntő előtt Rudy Giuliani New York város 107. polgármestere (1994-2001) kijelentette, hogy a döntőben a Red Soxot fogja támogatni. Egy nappal a nyilatkozata után a város két legnagyobb újságja a New York Post és a New York Daily News arról cikkezett, hogy Giuliani elárulta New Yorkot. Pár hónappal később Mitt Romney a Republikánus Párt idei elnökjelöltje kijelentette, minden egyes amerikai utálja a Yankeest.

A két együttes mai találkozója különösen fontos lesz a Red Sox számára, ugyanis a csapat otthonát, a Fenway Parkot pont 100 évvel ezelőtt adták át. A 650 ezer dollárból felhúzott stadion a legrégebbi aréna a baseball ligában. Két évvel idősebb a Chicago Cubs otthonánál, a Wrigley Field-nél. Egy apró érdelesség. A Wrigley Fieldet valamivel több mint egy hónap alatt építették fel. Érdekesség, hogy egymás után a Red Sox 718. hazai mérkőzésére is eladták az összes jegyet, ez rekord az MLB-ben. Minden bizonnyal a New York elleni három mérkőzésen ez a sorozat nem szakadt meg.

Eredmények:
Miami Marlins – Chicago Cubs 5-3
Milwaukee Brewers – Los Angeles Dodgers 3-4
St. Louis Cardinals – Cincinnati Red s 3-6
Chicago White Sox – Baltimore Orioles 3-5
Detroit Tigers – Texas Rangers 3-10
New York Yankees – Minnesota Twins 7-6
Washington Nationals – Houston Astros 4-11
Toronto Blue Jays – Tampa Bay Rays 4-9
Arizona Diamondbacks – Atlanta Braves 2-10
Los Angeles Angels of Anaheim – Oakland Athletics 2-4
San Diego Padres – Philadelphia Phillies 0-2
Seattle Mariners – Cleveland Indians 1-2

 

Videók