NASCAR: repült a drogteszten megbukó versenyző

A NASCAR Sprint Kupa Széria egyik legismertebb csapata, a Penske Racing augusztus 1-jén bejelentette, hogy felbontotta A. J. Allmendinger szerződését. A versenyző megbukott a drogteszten, emiatt felfüggesztette őt a szervezet.


A Penske Racing teljes mértékben támogatja a NASCAR droghasználat elleni politikáját, ezen felül csalódottak vagyunk A.J. (Allmendinger) pozitív drogtesztjének az eredménye miatt. A.J. egy fantasztikus versenyző és egy nagyon jó ember sajnálom, hogy emiatt elkellet szakadnunk egymástól.” – mondta a NASCAR egyik legsikeresebb csapatának a tulajdonosa, Roger Penske.

A. J. Allmendinger-t július 7-én a NASCAR felfüggesztette, mert valamilyen élénkítőszert találták a drogtesztjében. A Sprint Kupa Szériában 169 futamon elinduló Allmendinger kijelentette, hogy ő semmilyen tiltott szert nem használt, így kérte a B-minta megvizsgálását is. A szervezet július 24-én, azaz kedden hozta nyilvánosságra a B-minta eredményét, amely szintén pozitív lett.

A harmincesztendős versenyzőt a NASCAR határozatlan időre felfüggesztette, így senkit sem ért váratlanul Penske döntése. A csapat tulajdonosa a 2013-as szezonról is beszélt. Elmondta, hogy Brad Keselowski csapattára a Joey Logano, Brian Vickers, Ryan Newman hármasból kerülhet ki. Érdekesség, hogy a Penske Racing (Dodge) jövőre már Ford motorokat használ.

Videók