NASCAR: Keselowski megtörte a Chevy hegemóniát

A Dodge sztárja, Brad Keselowski nyerte meg a NASCAR Sprint Kupa Széria bajnoki címét, miután Jimmie Johnson kiesett az utolsó futamon.


Brad Keselowski (Penske Racing, Dodge) úgy utazott el Homesteadbe, hogy 20 pontos előnye volt Jimmie Johnsonnal (Hendrick Motorsports, Chevrolet) szemben. A huszonnyolc esztendős Keselowskinak az első tizenötben kellett végeznie ahhoz, hogy megnyerje pályafutása első NASCAR Sprint Kupa Széria bajnoki címét. Nos, a Dodge legjobb versenyzőjének nem kellett végig izgulnia a teljes futamot, ugyanis Johnson pályafutása talán legszerencsétlenebb versenyét teljesítette.

Az ötszörös Sprint Kupa Széria győztes versenyzőt előbb megbüntették, majd a 225. körben váltóhiba miatt kiállni kényszerült. Johnson számára az utolsó két futam pocsékra sikeredett, ugyanis Phoenixben egy ütközés miatt esett ki, míg most az autója miatt nem tudta befejezni a versenyt, amely azt jelentette, hogy Keselowski hátradőlhetett és várhatta a kockászászlót. A Penske Racing versenyzője egyébként a 15. helyen fejezte be a futamot, amelyet Johnson csapattársa, Jeff Gordon nyert meg.

Brad Keselowski végül 2400 ponttal lett bajnok. A 2012-es esztendőben az újdonsült bajnok öt futamot nyert meg, nem mellesleg 23-szor végzett a TOP10-ben. Érdekesség, hogy a chase szakasz bevezetése óta (2004) Keselowski lett az első olyan bajnok, aki a szezonban egy pole pozíciót sem szerzett. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Penske Racing versenyzője megszakította a Chevrolet hét éves uralkodását!



Jimmie Johnson minden bizonnyal hamar elfejti majd az utolsó két futamot, ugyanis az összetett második helyét is elveszítette. A harminchét esztendős Johnson-t Clint Bowyer előzte meg. A Michael Waltrip Racing (Toyota) versenyzője a Ford EcoBoost 400-as futamon a második lett, így egy ponttal, de többet gyűjtött, mint a Hendrick Motorsports sztárja.

Még egy apró érdekesség. Keselowski lett a NASCAR történelmének második (Bobby Labonte) olyan versenyzője, aki a Nationwide (2010) és a Sprint Kupa Széria bajnoki (2012) címét is megnyerte. A 2013-as szezonban a Penske Racing már nem Dodge, hanem Ford motorokat használ majd, azaz Keselowski révén tökéletesen búcsúzott el a csapat az amerikai gyártól.

Videók