NASCAR: Hamlin nyert, de ”Superman” is örülhetett

Denny Hamlin nyerte meg a Sylvania 300-as NASCAR Sprint Kupa Széria futamot, míg az összetettben az ötszörös bajnok, Jimmie Johnson vette át a vezetést.


A Joe Gibbs Racing versenyzője, Denny Hamlin nyerte meg a Sylvania 300 elnevezésű NASCAR Sprint Kupa Széria futamot, amely a chase szakasz második versenye volt. A harmincegy esztendős Hamlin sikere történelmi volt, ugyanis a New Hampshire Motor Speedway-en megrendezett futamon először nyert Toyota motorral versenyző pilóta, nem mellesleg megtörte a Chevrolet győzelmi sorozatát (2009-2011).



Hamlinnek a mostani volt az ötödik futamgyőzelme a 2012-es bajnokságban, összességében pedig a huszonkettedik Spint Kupa sikerét ünnepelte. Érdekesség, hogy a Toyota egyik legsikeresebb versenyzője könyvelte el a legtöbb győzelmet az idei évben. Hamlin-t Brad Keselowski (Penske Racing, Dodge) követi, akit négyszer intettek le eddig az első helyen.

Hamlin megérdemelten nyerte meg a Sylvania 300-as futamot, ugyanis az övé volt a versenyben futott legjobb köridő, valamint ő haladt át legtöbbször az első helyen. A 300 körös futamból 193-at tett meg az első pozícióban.

A második helyet Jimmie Johnson (Hendrick Motorspirts, Chevrolet) kaparintotta meg. Érdekesség, hogy az ötszörös Sprint Kupa bajnok két héttel ezelőtt a GEICO 400-as futamon is a második helyen végzett. A képzeletbeli dobogó legalsó fokára, az időmérőt megnyerő, Jeff Gordon állhatott fel. Johnson csapattársa közel öt másodpercet kapott a győztestől.

Összetettben Johnson az élre ugrott, igaz csak egy ponttal előzi meg Keselowskit, aki szeptember 16-án megnyerte a GEICO 400-as versenyt, amely a chase szakasz első futama volt. A harmadik helyre Hamlin jött fel. A Joe Gibbs Racing versenyzőjének hét egység a hátránya.

NASCAR SPRINT KUPA SZÉRIA, SYLVANIA 300 (300 KÖR)
Végeredmény:
1. Denny Hamlin (Joe Gibbs Racing, Toyota) 02:44:10
2. Jimmie Johnson (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 3.675
3. Jeff Gordon (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 4.980
A pontverseny állása (pilóták):
1. Jimmie Johnson (Hendrick Motorsports, Chevrolet) 2096 pont
2. Brad Keselowski (Penske Racing, Dodge) 2095
3. Denny Hamlin (Joe Gibbs Racing, Toyota) 2089
A pontverseny állása (motorszállítók – győzelmek):
1. Chevrolet 191 – 11 győzelem
2. Toyota 166 – 9
3. Ford 135 – 4
4. Dodge 122 – 4

 

Videók