MLB: 41. sikerére készül a Yankees!

Az észak-amerikai baseballbajnokság (MLB) rájátszásában a New York Yankees bejutott az Amerikai Liga döntőjébe, amelyet 41. alkalommal nyerhet meg.


A New York Yankees remek játékkal győzte le a Baltimore Orioles-t az Amerikai Liga elődöntőjének ötödik mérkőzésén. A negyedik inning után még döntetlenre állt a két csapat, majd a következő három játékrészben a Yanks három pontot (Derek Jeter, Mark Teixeira, C urtis Granderson) futott. A nyolcadik felvonásban az Orioles Matt Wieters révén szépített, de a mérkőzést már nem tudta megfordítani, így a Yankees 3-2-es összesítéssel bejutott az Amerikai Liga döntőjébe.

A mérkőzés legjobbja CC Sabathia volt, aki kilenc strikeoutot jegyezett a találkozón. A 27-szeres World Series-győztes New Yorki alakulat 41. alkalommal nyerheti meg a főcsoportot. A fináléban a Detroit Tigers lesz a Yankees ellenfele. A michigani együttes utoljára 2006-ban jutott el idáig. Érdekesség, hogy a döntőben összecsaphat a liga két legjobb formában lévő dobója, Sabathia és Justin Verlander.

A Washington Nationals-t a végső győzelemre is esélyesnek tartották, hiszen az egész alapszakaszban remek teljesítményt nyújtott, nem mellesleg liga elsőként jutott be a rájátszásba. A fővárosi együttes a főcsoport elődöntőjében nem tudta feldolgozni azt, hogy a hatalmas tehetségnek tartott Bryce Harper az utolsó összecsapás kivételével pocsék teljesítményt nyújtott. Az ötödik mérkőzés előtt csak egy érvényes ütést tudott felmutatni. A tegnapi találkozón Harper két pontot és két RBI-t jegyzett, de csapata továbbjutásához mindegyik mérkőzésen hasonló teljesítményt kellett volna nyújtania.

Arról sem szabad megfeledkezni, hogy a liga egyik legjobb dobója, Stephen Strasburg sem állhatott a Nats menedzserének a rendelkezésére. A huszonnégy esztendős dobó könyöksérülés miatt szeptember eleje óta egy percet sem játszott. A címvédő St. Louis Cardinals hat pontos hátrányból felállva 9-7-re nyerte meg a mindent eldöntő ötödik mérkőzést, így készülhet a San Francisco Giants elleni főcsoportdöntőre.

MLB, RÁJÁTSZÁS
Division Series
Amerikai Liga
New York Yankees – Baltimore Orioles 3-1
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 3-2
Nemzeti Liga
Washington Nationals – St. Louis Cardinals 7-9
Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc végeredménye: 2-3

Videók