Beckham bajnokként távozik az Angyalok városából - videó!

Megvédte címét az észak-amerikai labdarúgó-bajnokságban (MLS) a Los Angeles Galaxy: a kaliforniai csapat 3-1-re verte a döntőben a Houston Dynamo együttesét.


A Los Angeles-ieknél Omar Gonzalez, Landon Donovan és Robbie Keane volt eredményes, míg az első félidőt még előnnyel záró houstoniak közül Calen Carr talált a kapuba a Carsonban rendezett mérkőzésen.

 

Egy éve is ez a két alakulat csapott össze a döntőben, akkor a Galaxy 1-0-ra győzött.

A szombati finálé volt David Beckham utolsó mérkőzése a kaliforniai csapatban, annak ellenére, hogy játékostársai az ünneplés közben megpróbálták maradásra bírni.

"Megmondtuk Davidnek, hogy még egy évig itt akarjuk látni - mondta a védő Todd Dunivant. - Tavaly is így tettünk, és megtartottuk, akkor hát miért ne próbáltuk volna meg még egyszer? Majd meglátjuk, mi lesz."

A 37 esztendős angol középpályás szűk két hete jelentette be, hogy hat év után távozik a Los Angeles Galaxytól. Közlése szerint nem hagy fel a focival, s már több ajánlatot is kapott.

 

 

Videók