További öt csapat jutott be az NHL rájátszásba

A keleti és nyugati főcsoportok első négy helyezettje rangsoroló körmérkőzéseket játszik, a fennmaradó nyolc-nyolc csapat pedig három győzelemig tartó selejtezőt vív.


További öt csapat: a New York Islanders, az Arizona Coyotes, a Montreal Canadiens, a Chicago Blackhawks és a Vancouver Canucks jutott be pénteken az észak-amerikai jégkorongliga (NHL) rájátszásába a koronavírus-járvány miatt bevezetett selejtezőből.

Az NHL alapszakasza március 12-én szakadt félbe a járvány miatt. Most csak azok a csapatok folytathatják, amelyek a szünet előtt már bekerültek a rájátszásba, vagy reális esélyük volt oda bejutni. A talpon maradt 24 együttes két helyszínen, Torontóban és Edmontonban játszik zárt kapuk mögött, teljes elszigeteltségben, hivatalos elnevezéssel "buborékban".

A keleti és nyugati főcsoportok első négy helyezettje rangsoroló körmérkőzéseket játszik, a fennmaradó nyolc-nyolc csapat pedig három győzelemig tartó selejtezőt vív, míg ki nem alakul a rájátszás 16 szereplős mezőnye.

Eredmények:

Selejtezők:

Florida Panthers-New York Islanders 1-5
A párharcot a New York nyerte 3-1-re
Arizona Coyotes-Nashville Predators 4-3, hosszabbítás után
A párharcot az Arizona nyerte 3-1-re

Montreal Canadiens-Pittsburgh Penguins 2-0
A párharcot a Montreal nyerte 3-1-re
Chicago Blackhawks-Edmonton Oilers 3-2
A párharcot a Chicago nyerte 3-1-re
Minnesota Wild-Vancouver Canucks 4-5, hosszabbítás után
A párharcot a Vancouver nyerte 3-1-re
Columbus Blue Jackets-Toronto Maple Leafs 3-4, hosszabbítás után
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2-2

Borítókép: Andre Ringuette/Freestyle Photo/Getty Images
 

Videók