Már csak a játékosokon múlik az NHL-rajt

Egyre közelebb az újrakezdés.


Az észak-amerikai profi jégkorongliga játékosszervezetének (NHLPA) igazgatótanácsa elfogadta a koronavírus-járvány miatt félbeszakadt szezon folytatásának feltételeit, így újabb akadály hárult el az elől, hogy augusztus elsején folytatódhasson a bajnokság.

Az NHL vezérkara már korábban jelezte, milyen feltételek mellett lát lehetőséget az idény megmentésére. A következő lépés, hogy a játékosok szavaznak elektronikus úton, vállalják-e a folytatást. Erre szerdától péntekig van lehetőségük.

Elképzelhető, hogy néhány játékos - tartva a fertőzéstől - nem kíván játszani a rájátszásban, ezt most minden következmény nélkül megteheti, de ha aláírja a folytatásra vonatkozó szerződést, akkor már nem léphet vissza.

A tervek szerint a 24 állva maradt csapat hétfőn vonulna edzőtáborba, majd július 26-án utazna abba a városba, ahol a rájátszásban szerepel: várhatóan a keletiek Torontóba, a nyugatiak pedig Edmontonba. A playoff augusztus elsején indulna.


A szezon március 12-én szakadt félbe a koronavírus-járvány terjedése miatt, és az a döntés született, hogy az alapszakaszt már nem fejezik be, ám a rájátszás nem a megszokott 16 csapatos lesz, hanem ezúttal 24 együttessel kezdődik, zárt kapuk mögött, két helyszínen. Ha augusztus elsején valóban elrajtolhat a playoff, akkor közel két hónapra rá hirdethetnek Stanley Kupa-győztest.

Borítókép: B Bennett/Getty Images
 

Videók