Centikkel repült el a feje mellett a 163 km/órával száguldó baseball-labda - Videó

A New York Yankees játékosát azzal vádolják, hogy szándékosan vette célba az ellenfelet.


Az észak-amerikai profi baseball-ligában (MLB) szereplő New York Yankees dobóját, Aroldis Chapmant azzal vádolták meg, hogy szándékosan próbálta fejbe dobni a Tampa Bay Rays játékosát.

A labda 163 km/h-s sebességgel száguldva mindössze pár centire suhant el az ütő feje mellett. A jelenet után majdnem tömegverekedés robbant ki a pályán.

Mark Teixeira, a Yankees egykori sztárja is megszólalt az ügyben.

"Mindannyian tudjuk, hogy szándékosan tette. Ez a srác képes több mint 100 km/órás sebességgel dobni, nyilvánvalóan szándékosan történt." - mondta Teixeira az ESPN-nek.

Chapman az eset után nem beszélt a sajtóval és nem kért nyilvánosan elnézést, ezzel pedig nem szerzett túl sok jó pontot magának, legalábbis Teixeira szerint elbujkált.

"Nem hiszem, hogy ez helyes volt. Nézzük meg a tényeket. Nem beszélt az eset után a médiával. Ez alapján szerinte nem volt szándékos. Viszont, ha nem volt szándékos, akkor miért csak bámulta a srácot az eset után?! Oda kellett volna mennie bocsánatot kérni, vagy a meccs után azt mondania, hogy „Hé, sajnálom. Ennek nem kellett volna megtörténnie. Nem gondoltam komolyan.” De nem ez történt. Elrejtőzött."

"Ha valamit megtanultam a New York Yankees játékosaként, akkor az az, hogy felelősséggel tartozunk és beszélünk a sajtóval."

A liga több eltiltást is kiosztott, mindkét csapat edzőjét egy mérkőzésre, míg Chapmannek három meccset kell kihagynia.

A mérkőzést a Tampa nyerte meg 5–2-re.

Forrás: rt.com

Kép: rt.com

Videók